BRÉKING

Hihetetlenül gyors a 16 éves versenyző, aki jövőre már az F1-ben fog szerepelni

A Red Bull biztos benne, hogy jól döntött, amikor leszerződtette a holland tehetséget, aki 2015-től már a Forma-1-ben fog versenyezni.

Az F1-live.hu elsőként számolhatott be a hírről, miszerint Jos Verstappen fia, Max a következő évtől a Forma-1-ben fog versenyezni. Nemrég voltak bizonyos pletykák, miszerint a frissen a Red Bull Junior Team-hez szerződtetett pilóta már 2015-ben bemutatkozhat a legnagyobb kategóriában.

Hétfőn késő este meg is érkezett az ezzel kapcsolatos hivatalos megerősítés, ami egyúttal Jean-Eric Vergne távozását is fogja jelenteni, mint amire számítani is lehetett, de korábban Carlos Sainz Jr. volt a legnagyobb esélyes.

„Hihetetlen sebességgel rendelkezik.” – mondta Dr. Helmut Marko a Red Bullnak az ifjabb Verstappenről.

„A korához képest nagyon érett, és keményen dolgozik. Minden szükséges összetevő megvan benne ahhoz, hogy bajnok legyen.”

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Meglepetés volt számunkra, hogy milyen gyorsan alkalmazkodni tudott a Formula 3-as sorozathoz. Amit az esős Norisringen csinált, az egészen különleges volt. Körönként két másodperccel volt gyorsabb, mint bárki más a mezőnyben.”

Verstappen minden idők legfiatalabb versenyzője és bemutatkozója lesz a Forma-1-nek.

„Csak 17 éves lesz, amikor az első versenyén rajthoz fog állni. Még elég fiatal, de nem hiszem, hogy ez kockázatot jelentene. Több versenyen is bizonyította, hogy használja a fejét. Volt néhány beszélgetésünk vele és láttuk, hogy mennyire érett.”

„A Toro Rosso remek oktatásban részesíti a fiatal versenyzőket, és ez a megfelelő környezet. Azt hiszem, jól fel fog készülni a szezonra.”

A bejelentés amiatt érkezett ilyen korán, hogy Max fel tudjon készülni a debütálására, és Jean-Ericnek legyen ideje ülést találni jövőre.

„Ezzel véget akartunk venni a spekulációknak. Daniil a második oldalon újoncként például rögtön pontokat szerzett, miután a megfelelő módon tudott felkészülni az idényére. Másrészt pedig nyolc futam maradt Jean-Eric Vergne számára. Jó benyomást szerezhet, és igazán jó eredményeket érhet el, mellyel a jövőben is a Forma-1-ben szerepelhet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso megfogja a lehetetlent a legendás Eau Rouge kanyarban: Felejthetetlen
Következő cikk Raikkönen is alig versenyzett a Forma-1 előtt, mégis világbajnok lett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország