BRÉKING

Hihetetlenül érzelmes sorok Jules Bianchi volt csapatfőnökétől

A Manor F1 Team csapatfőnöke rendkívül érzelmesen beszélt a nemrég elhunyt Jules Bianchiról, aki az ő autójukban szenvedett súlyos balesetet a 2014-es Japán Nagydíjon.

Mint ismeretes, a francia versenyző hosszú hónapok szenvedése után tegnap feladta a harcot és elhunyt. 25 évesen halt meg a súlyos balesetének következtében.

John Booth, a Manor F1 Team csapatfőnöke:

„Szavakkal nem lehet leírni azt a hatalmas szomorúságot, amit ezen a reggelen érzünk a csapatnál Jules elvesztése miatt. Kitörölhetetlen nyomot hagyott az életünkben, és örökre része lesz annak, amit elértünk, és annak, amit a jövőben fogunk.”

„Jules egy ragyogó tehetség volt. Nagy dolgokra volt hivatott a sportban, Megérdemelte azt, hogy sikeres legyen. Ezzel együtt egy csodálatos emberi lény is volt, miközben maradandó benyomást tett ránk. És ezt számtalan ember erősítheti meg a világ minden tájáról.”

„Jules egy motivált, és alázatos versenyző volt, aki feldobta a mindennapjainkat a bokszban, valamint az életünkben. Hihetetlen hálásak vagyunk, hogy Julesnek lehetőséget adhattunk, megmutatván a világnak azt, hogy mit érhetett volna el egy F1-es autóval.”

„Már az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy egy különleges versenyző van a kezünkben. Megtiszteltetés volt számunkra az, hogy a csapatunk tagja volt, és természetesen a barátunk is.”

„Gondolataink és imáink a csodálatos Bianchi családjával vannak, akik oly erősek maradtak az elmúlt kilenc hónapban. Végül szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatták Julest. Az elkövetkezendő napokban, és hónapokban ugyanúgy támogatni fogjuk a családját, mintha Jules csak nekünk versenyezne.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk James Hunt győzelme a McLarennel a kaotikus 1976-os Brit Nagydíjon: Ezen a napon a Forma-1-ben
Következő cikk Az FIA is nagyon sajnálja Jules Bianchi elvesztését: Generációja egyik legjobbja volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország