Hihetetlen, vagy sem, Verstappen mentálisan nem gyengült az őt ért támadások után

Hihetetlen, vagy sem, Verstappen mentálisan nem gyengült az őt ért támadások után

Egészen nagy egóval rendelkezhet Max Verstappen, ami sok helyzetből kimentheti őt, míg más alkalmakkor a mélybe taszíthatja.

Az nem kérdés, hogy a 18 esztendős Verstappen korunk egyik legnagyobb tehetsége, aki hétről hétre elkápráztatja a közönséget, miközben már most több mint 70 ezer holland rajongót képes megmozdítani a Forma-1-ben.

A Belga Nagydíjon történtek után megpróbálták szétszedni Maxet, aki azonban csak nevetett a kritikákon és keményen visszaszólt. Mindez láthatóan nem volt rá hatással mentálisan, amit most Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is megerősített a motorsport.com hasábjain.

„Még semmilyen jelét nem láttam annak, hogy mindez valamilyen szinten hatással lenne rá. Nyilvánvaló, hogy mindezt magával cipeli, aki egy fiatal srác, miközben különböző dolgokat tapasztal meg. Ezen utak során pedig fejlődik és tanul.”

„De mint minden 18 éves, vannak nehezebb pillanatai. Ő csak a versenyzésre összpontosít, és valóban semmi mást nem helyez előtérbe. Ő csak azért nem fog változni, mert valaki azt mondja.”

„Mentálisan olyan erőt képvisel, mint minden szuper versenyző.”

Olaszországban is bemutatott egy kemény előzést, Sergio Pérez ellen.

„Egy nagyon jó versenyt futott, és nagyszerű előzéseket mutatott be, különösen Pérez ellen. Nem hiszem, hogy más lenne most a megközelítése a dolgok iránt, mint a korábbi versenyeken.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING