Hihetetlen, mire lehet fogadni Leclerc kapcsán

Azt tudjuk, hogy Charles Leclerc-nek a tavalyi szezon során sikerült belopnia magát az olasz szurkolók szívébe, köszönhetően például az Olasz Nagydíjon aratott sikerének a Ferrarival. Most viszont az olaszokat már egyéb dolgok is elkezdték érdekelni, látszólag az is, hogy a monacóinak mikor születik meg első gyermeke.

Charles Leclerc, Ferrari, and girlfriend Charlotte Sine arrive at the circuit

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Stanleybet.it olasz fogadási oldal elemzője meghatározta, hogy mekkora lehetősége van annak, hogy Leclerc-nek és barátnőjének, Charlotte Sinének 2021 végéig gyermeke születik. Ugyanez az oldal volt az is, amelyik megjósolta Valentino Rossi és Francesca Sofia Novello házasságának esélyét.

Leclerc a pályán mindent megpróbál, hogy kihozza a legtöbbet versenyautójából. Ha azonban a szívéről beszélünk, akkor az nem csak a Ferrariért dobog. Múlt ősz óta a fiatal monacói pilóta egy párt alkot Charlotte Sinével. Most pedig úgy tűnik, hogy a Stanleybet a kevesebb sportesemény miatt kénytelen egyéb területekre irányítania a figyelmét.

Még több F1 hír:

Ők máris azt kezdték találgatni, hogy vajon mekkora esélye van annak, hogy a fiatal pár hamarosan igazi családdá válik. Az oldal adatai szerint annak az oddsa, hogy Charlotte teherbe esik 2021. december 31-ig, kereken 4-es. Az odds szempontjából a baba neme viszont irreleváns. Attól függetlenül, hogy fiú lesz-e vagy lány, 1,85-szörös pénzt fizetnek mindkét lehetőség bekövetkezése esetén.

Az olaszok korábban már egy két keréken száguldó legenda esküvőjével és gyermeke születésével kapcsolatban is meghatároztak oddsokat. Ő pedig nem más, mint Valentino Rossi. Ami a gyermeke születését illeti, arra ugyanakkora oddsot adtak, mint Leclerc-nél, viszont arra már 2,5-ös odds van, hogy idén december 31-ig összeházasodik Francesca Sofia Novello modellel.

Úgy tűnik tehát, hogy ha a pályán nem is mennek annyira jól a dolgok, az ember mindig vigasztalódhat más dolgokkal a pályán kívül is.


A Ferrari rövidfilmje Leclerc-rel a főszerepben!

Előző cikk Marko: Kvjat nem úgy teljesít, mint vártuk, de...
Következő cikk „Enzo Ferrari nagyobb tisztelettel kezelte volna Vettel távozását!”

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország