BRÉKING

Hihetetlen kevés pénzért lett főtámogató és névadó szponzor a Martini a Williams csapatnál

A Williams F1 Team szponzori felületei messze kevesebbet érnek, mint például a McLarennél, ahol egy kisebb rész sokkal többe kerül, mint amit a Martini fizet a briteknek.

A Williams sokáig pénzügyi gondokkal küszködött, de mostanra valamelyest stabilizálódott a csapat helyzete, mely jövőre még több és nagyobb támogatókat tudhat maga mellett, köszönhetően az idei jobb szereplésnek.

A 2014-es évre a Martini lett a gárda főtámogatója és névadója, ami azt sejtette, hogy egy igazán nagy összeg került a Williams bankszámlájára. A Hereisthecity pénzügyi beszámolója szerint ez éves szinten csak 15 millió dollárt hoz a világbajnok és legendás istállónak, mely tekintve azt, hogy a Martini minden nagyobb felületet megkapott a csapatnál, egészen kevésnek mondható.

Az idei Formula One Black Book-ból az is kiderül, hogy a McLaren éves szinten 20 millió dollárt kap a Johnnie Walkertől, mely viszonylag kis mennyiségben kapott helyet az autókon és a ruházatokon.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Williams közben a Banco do Brasil céggel is megállapodott. Ennek az üzletnek a becsült értéke 13 millió dollár, noha a logók szinte láthatatlanok az autón. A brazil cég azonban szorosan kötődik Felipe Nasr tesztpilótához, aki időről időre lehetőséget kap a vezetésére az FW36 volánja mögött és jó eséllyel pályázhat arra, hogy már jövőre átvegye Felipe Massa helyét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz Jr: Igen, már idén bemutatkozhatok a Forma-1-ben a Caterham csapatnál!
Következő cikk Caterham: Egy nap világbajnokok leszünk az F1-ben? Marhaság!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország