„Hiba volt a Renault-t választania, ahogyan arra számítottunk is”

A Sky Sports Forma-1-es szakkommentátora, Martin Brundle szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy Daniel Ricciardo hibázott, amikor 2018-ban a Renault-t választotta, és véleménye szerint a McLarennél lesz utoljára lehetősége a világbajnoki címért harcolni.

„Hiba volt a Renault-t választania, ahogyan arra számítottunk is”

Daniel Ricciardo 2018-as szezon után annak érdekében, hogy kikerüljön a Red Bull toxikusnak tartott légköréből, elfogadta az éppen felfelé ívelő pályán lévő Renault ajánlatát. Az ausztrál azonban 2019-ben nagyot csalódott a csapatban, és páholyból nézte végig, ahogyan az őt szintén megkereső McLaren átugorja őket a konstruktőri bajnokságban.

Brown a 2020-as szezont megelőző holtszezonban már meg tudta győzni arról Ricciardót, hogy érdemes az Andreas Seidl vezette csapathoz szerződnie, akik az idei szezontól már a Mercedes erőforrásait használják.

Bár a 2021-es fagyasztások miatt még mindig nem tekinthető egyértelműen topcsapatnak a McLaren, Martin Brundle szerint Ricciardónak ez lesz az utolsó esélye arra, hogy potenciálisan harcolhasson még az F1-es bajnoki címért.

Még több F1 hír:

„Még mindig ugyanazt a Danielt látjuk, aki anno megérkezett az F1-be, egy nagyon laza srácot, akinek nagy rajongója vagyok” – mondta Brundle az In The Fast Lane podcastben.

Hozzátette azonban, hogy a McLaren infrastruktúrája jelenleg még nincs azon a szinten, mint a többi topcsapaté. A McLaren még mindig a Toyota kölni szélcsatornáját tartja, Andreas Seidl egyik első kérése volt, hogy legyen házon belüli egységük. Annak az építése és üzembe helyezése azonban a koronavírus-járvány miatt megcsúszott, így a 2022-es autó tervezése során még nem használhatják ki az előnyeit. Brundle szerint ez több évvel is kitolja Ricciardo futamgyőzelmi esélyeit, de szerinte az ausztrálnak már nincs más választása, mint várni.

„Türelmesnek kell lennie, mert a McLaren csak két-három év múlva fogja érezni az új szélcsatorna adta előnyöket. Szerintem meg is van benne ez a kellő türelem. Ha csak nem ülhet be hirtelen a Mercedesbe, hova is menne? Talán a Red Bullnál kellett volna maradnia, de ott úgy érezte, hogy minden Max körül forog, szóval meg tudom érteni.”

„Hiba volt a Renault-t választani, erre pedig már akkor is számítottunk, és így is lett. Ez a döntés annak volt az eredménye, hogy minden áron ki akart szabadulni a Red Bulltól. Ugyanakkor, ha kellően türelmes lesz, és a McLarennel marad, eljuthat még egyszer az élmezőnybe.”

Hivatalos: változik az imolai program az F1-ben! Íme a hétvégét érintő változások

megosztás
hozzászólás
A belső égésű motoroknak még „közel sem áldozott le” a Forma–1-ben

Előző cikk

A belső égésű motoroknak még „közel sem áldozott le” a Forma–1-ben

Következő cikk

Wolff reméli, hogy egész évben csatáznak majd a Red Bullal

Wolff reméli, hogy egész évben csatáznak majd a Red Bullal
Hozzászólások betöltése