BRÉKING

Hiba volt a hibridformula bevezetése az F1-ben, a rajongókat nem érdekli a hatékonyság

Christian Horner meglehetősen kemény szavakkal illette a 2014-ben debütált technológiát, megjegyezve, szerinte az F1-nek szórakoztatnia kellene, és nem a technológiai vívmányokról kell szólnia elsősorban. Szép és jó a hatékony hibrid V6-os a sok elektromos segédlettel, de ez nem igazán hatja meg a fizető rajongókat, márpedig őket kell szem előtt tartani, mondja a Red Bull Racing csapatfőnöke.

Horner Abu Dhabiban elmondta, a Forma-1 egyik baja, hogy minden csapat csak a saját érdekeit tartja szem előtt, és eddig képtelenek voltak előállni közös megoldásokkal, elképzelésekkel. „Valójában, a motorformula, aminél végül kikötöttünk manapság, vitathatóan hiba volt”- állapította meg a csapatfőnök. A négyszeres bajnok alakulat dominált a szívó V8-as korszakban, de a Renault turbója nagy visszaesést eredményezett, amit idén is nyögtek, és jövőre sem látni a fényt az alagút végén.

„Drága”- támasztotta alá a véleményét. „A technológia fantasztikus, de nem végzünk jó munkát a kommunikáció terén, és ez hozott minket olyan helyzetbe, amiben valószínűleg a rajtrács fele fizetésképtelen”- értékelte a helyzetet. „Van egy alapvető kérdés, amire választ kell adni, ami így hangzik: minek kellene lennie a Forma-1-nek? Határozottan hiszem, hogy a Forma-1-nek szórakoztatásnak kellene lennie. A technológiának is érintettnek kell lennie, de a promótereknek, a sport tulajdonosainak, és végül a szabályalkotóknak kell eldönteniük, mi a termék. Elő kell állniuk szabályokkal, és ne engedjék, hogy a mérnökök írják azokat.”

„Majd ezeket rakják le a csapatok elé, és mondják azt: ’Ez lesz a Forma-1, és ilyennek kellene lennie a jövőben’”- vázolta fel az elképzeléseit, megjegyezve, hogy ismét olyan sport kell, ami a fizető rajongóknak szól és lenyűgözi azokat, mert nélkülük nincs F1.

//

Ezt lehetetlen bizonyítani? fotó:dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Saturday, 28 November 2015

Kitért arra is, hogy remek dolog a bonyolult hibrid technológia, de szerinte ez nem igazán hozza lázba a rajongókat.

„Lenyűgöző, amit ezek az autók elérnek 100 kiló üzemanyaggal, ahogy az is, milyen gazdaságosak, de nem vagyok biztos benne, hogy igazából hány rajongót érdekel mindez. Amit ők akarnak, hogy a versenyzők hősök legyenek, kerék-kerék ellen küzdenek, versengés zajlik. Olyan Forma-1-es masinákat, amiket látványos vezetni. Az F1 a motorsport csúcsa, és most iszonyatosan sok másik sport ellen lép fel, melyek szintén tévéidőt követelnek maguknak. Szórakoztatónak kell lennie – a rajttól a célig.”

„Persze, a technológiának is szerepet kell vállalnia benne, de nem hiszem, hogy elsődleges szerepet – a versenyzőknek és magának a versenyzésnek kellene kapnia ezt a szerepet”- jegyezte meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így nyomta neki a sivatagban Hamilton: közel 7 perces belső kamerás felvételek
Következő cikk Rosberg egy agyonhasznált motorral verte el Hamiltont az utolsó szabadedzésen: Vettel 3., Pérez 4., Raikkönen 5.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország