„Hiba lett volna kihagyni a bahreini oválpályát”

Ross Brawn szerint kár lett volna, ha a Forma–1 kihagyja ezt a lehetőséget, hogy Bahrein olválpályára hajazó külső konfigurációján versenyezzenek. Ezekben a furcsa időkben a Forma–1-nek ilyen döntésekre is szüksége van, hogy minél jobb versenyeket produkálhassanak a nézők számára.

Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Több hónapnyi kiértékelés után az F1 pénteken jelentette be, hogy a második bahreini futamra decemberben a különleges külső körön fog majd sor kerülni, egy héttel a hagyományos pályán rendezett verseny után.

A rövidebb vonalvezetés, amely három egyenest és a néhány kanyarral tűzdelt középső részt foglalja magában, nagyon el fog térni a naptár többi helyszínétől, és a bejelentést a szurkolók, valamint F1-es berkeken belül is jól fogadták.

Ross Brawn, a Forma–1 motorsportért felelős ügyvezető igazgatója az Autosport/Motorsport.com-nak elmondta, hogy a jelenlegi kivételes körülmények között a sportág vezetői azt érezték, hogy valami mást kell kitalálniuk, ahelyett, hogy a könnyebb utat választva a második bahreini futamot is a szokásos vonalvezetésen rendezik meg.

Még több F1 hír:

„Könnyebb lett volna semmi újat nem csinálni. Viszont úgy éreztük, hogy megvan ehhez a pályánk és a lehetőségünk is” – kezdte Brawn.

Mivel Bahrein az egyetlen hely, ahol többféle vonalvezetés is megfelel az F1 előírásainak, ezért a szakember elmondása szerint az érdekes verseny reményében választották végül a külső kört.

„Minden eshetőséget megnéztünk, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a külső vonalvezetés a sebesség és a gyors köridők erős egyvelege, valamint elég nagy az eltérés a nemzetközileg használt pályától, hogy izgalmas versenyt láthassunk rajta, és a pilótáknak is új kihívást nyújtson majd.”

„Szerintem ez a legjobb döntés, és mindenki értékelni fogja majd, amikor egymás utáni versenyekre kerül majd sor Bahreinben idén decemberben. A döntés az FIA, az F1 és a bahreini partnereink közreműködésével született meg.”

Bahrain oval track

Bahrain oval track

Fotó készítője: Motorsport.com

„Felismertük, hogy valami különlegesre van lehetőségünk. A Forma–1-ben pedig láthattuk az utóbbi időben, hogy bármit meg lehet valósítani, ha összedugjuk a fejünket.” A sorozatnak nem ez volt idén az első váratlannak tűnő húzása, hiszen több régebbi pályát is visszaemeltek a naptárba, köztük a kilenc éve nem használt Isztambul Parkot is.

„Ez az év példa nélküli volt, mióta a sportban vagyok. Alkalmazkodnunk kellett, és elégedettek vagyunk a bejelentésekkel. Vannak kiváló hosszú távú partnereink, akiknél idén nem tudtunk versenyt rendezni, de már várjuk, hogy visszatérhessünk hozzájuk 2021-ben” – mondta Brawn a naptárból idén kihullott futamokról.

„Hozzátenném, hogy a 2017-es váltás óta a rajongókra koncentrálunk. Az új szabályok, a költségsapka, a Concorde-szerződés és a helyszínek mind azért vannak, hogy a végén kőkemény küzdelmet láthassunk a pályán.”

„Tovább szeretnénk vinni ezt a sportot és izgalomba hozni a szurkolókat, ebben az évben pedig sikerült ezt megtennünk új és szokatlan módokon” – zárta gondolatát Ross Brawn.


Onboard videón a bahreini „ovál” vonalvezetés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean: Nem rossz, hogy 2 tizedre vagyok Vetteltől!
Következő cikk Ricciardót nem lepte meg, hogy ilyen jól ment a Renault-val

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország