Hiányoznak Verstappennek a Hamilton elleni csaták?
Max Verstappen, a Red Bull háromszoros világbajnok Forma-1-es pilótája elmondta, bár „nagyra tartja” a csatákat, amiket Lewis Hamilton ellen vívott 2021-ben, nem hiányzik neki a kettejük közötti rivalizálás.
Verstappen és Hamilton fej-fej mellett küzdöttek a 2021-es bajnoki címért, amit végül a holland kaparintott meg. Azóta kettejüknek máshogy alakult a sorsa, Verstappen további két bajnoki címet és 34 futamgyőzelmet mondhat magáénak, míg Hamilton a 2021-es Szaúd-Arábiai Nagydíj óta nem állt a dobogó tetején.
Verstappen menetelését az élen semmi sem zavarta meg, így 2023-ban eddig példa nélküli módon uralta a mezőnyt, a 22 versenyből 19-en tudott győzedelmeskedni és több mint ezer lapon át állt az élen az évad során.
Bár versenyt nem nyert, Hamilton maga sem teljesített rosszul, az összetettben a harmadik lett, nem sokkal lemaradva Sergio Perez mögött. Sokan úgy vélik, hogy ugyanolyan autóban Hamilton lenne az egyik olyan pilóta, aki meg tudná verni Verstappent.
A Blicknek adott interjújában Verstappent megkérdezték, hiányzik-e neki a hétszeres világbajnokkal való rivalizálás: „Nem. Nekem tökéletesen megfelelt, ahogy ez a szezon zajlott. Nyilván, nagyra tartom a csatáinkat, de most többre tarton a csapattal együtt aratott sikereinket.”
Verstappent ezután Hamilton győzelmi böjtjéről is megkérdezték, amire így felelt: „Nekem is volt. Jó, nem, ez így nem igaz. Időről időre tudtam nyerni. Hát, ilyen időszakok vannak, de én inkább bele sem akarok gondolni, mert felszívja az energiát, amit másra tartogatok.”
A háromszoros világbajnok beszélt arról is, mi volt számára a legnehezebb a 2023-as idényben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.