Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Hiányozhatnak a korábban elhullajtott pontok a szezon végén a McLarennek?

A McLaren több taktikai döntésével pontokat dobott el, melyek kulcsfontosságúak lehetnek az idei Forma-1-es szezon végén, Andrea Stella csapatfőnök azonban nem akar emiatt bánkódni.

Andrea Stella, Team Principal, McLaren F1 Team, the McLaren team celebrate in Parc Ferme

A McLarent a nyári szünet előtt több kritika is érte, amiért stratégiai hibákat elkövetve több győzelmi lehetőséget is elhullajtottak. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, aki saját gárdáját sorozatban nyolc konstruktőri bajnoki címre vezette, azt mondta, szerinte ügyfelük némi tapasztalattal felvértezve jobban kezeli majd ezeket a helyzeteket:

Stella igyekszik félig telinek látni a csapat poharát, rámutatva, mennyire lenyűgözi, hogy ezeket az elszalasztott lehetőségeket sikerült a saját javukra fordítani és biztosítani, hogy ugyanazt a hibát ne kövessék el kétszer: „Számomra a legfontosabb, hogy még az elhibázott lehetőségeinkhez is konstruktívan állunk, a saját kultúránk alapján nagyon szeretnénk tanulni ezekből a helyzetekből.”

„Mivel ha ilyen helyzetekbe kerülünk, elveszíthetjük a kontrollt, túl érzelmesek, túl lesújtottak leszünk, mert nyerhettünk is volna, de mi azt mondjuk, jó, lesz még lehetőségünk, ha a csapat összetart és tovább javulunk. Nekem a legfontosabb és arra vagyok a legbüszkébb, nem arra, hogy már ilyen teljesítményt nyújtunk, hanem arra, hogy hogyan viseltük a nehéz időket.”

Stella emellett arról is beszélt, hogy nem fognak ezeken az elszalasztott lehetőségeken rágódni, ha Norris végül nem tudja megnyerni az egyéni bajnokságot: „Szerintem a csapat elég jól elgondolkodott ezen, beszélünk hozzáállásról, kultúráról, és szerintem mindenkibe mélyen beleivódott az, hogy a jövővel foglalkozzunk, és a múlt addig érdekes, amíg van mit belőle tanulni.”

„Nem ez a győztesek hozzáállása, ők nem gondolnak a kihagyott ziccerekre, csak annyit, hogy ez egy kihagyott ziccer, ezt tanultam belőle, erősebb vagyok, a jövőre tekintek. Őszintén, ez az, amit a csapatnál látok-hallok és biztos vagyok benne, hogy nem fogunk elcsábulni és azokat a pontokat nézni, amiket nem szereztük meg, hanem amiket a jövőben megszerezhetünk.”

A csapatfőnök arról is beszélt, hogy szokták meg, hogy már az élbolyban harcolnak.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lewis Hamilton először beszélt depresszióval való küzdelméről
Következő cikk Így "küzd meg a démonaival" Lando Norris

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország