Hiába távozott, Steiner még mindig piszkálja Magnussent

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner és Kevin Magnussen négy szezonon keresztül dolgozott együtt, idén viszont már külön utakon folytatják – ennek ellenére nem állt le a zrikálás a csapatfőnök és a pilóta között, továbbra is baráti a viszonyuk.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team, and Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Már a 2020-as Forma-1-es szezon vége felé tudni lehetett, hogy a Haas Romain Grosjeantól és Kevin Magnussentől is megválik az év végén, így a franciának és a dánnak új lehetőség után kellett néznie: Grosjean az IndyCarban, Magnussen pedig az IMSA-ban indul idén.

A Daytonai 24 órás versenyen Magnussen Renger van der Zande és a hatszoros IndyCar-bajnok Scott Dixon mellett vett részt, amelynek következtében az egyszeres F1-es dobogós sok időt töltött ezekben a napokban Van der Zandéval, a holland pedig elmesélte, hogy a Haas-csapatfőnök Günther Steiner még mindig „nem hagy nyugtot” Magnussennek:

Még több F1 hír:

„Éppen Kevinnel ettem egy étteremben, Günther pedig egyfolytában üzenetekkel bombázta őt. Persze egy jó hangulatú üzengetés volt az egész. Günther azt írta, hogy ’Kevin, láttam, hogy ez és ez a srác is megvert téged’, és ehhez egy középső ujj-emojit is küldött”- mesélte Van der Zande a Formule 1 Magazine podcastjében.

„Éppen ezért mi küldtünk neki egy képet, amin a középső ujjunkat mutatjuk. Günther valóban olyan, ahogy a Netflix sorozatában és a TV-ben is látni lehet. Egész nap piszkálja az embereket és viccelődik.”

Steiner még korábban elmondta, hogy valóban kapcsolatban maradt a tavalyi duójával, hiába távoztak egy másik csapathoz. A Haas csapatfőnöke erről a német Motorsport-Total.com-nak nyilatkozott:

 

„Nemrég küldtem egy üzenetet Romainnek, mert meg kellett kérdeznem tőle valamit. Nem sokkal azelőtt pedig Kevinnel beszéltem, amikor Daytonában futott versenyt. Nagyon örülök, hogy ilyen üléseket találtak maguknak.”

„Nem keveredtünk vitába amiatt, hogy nem folytathatták a csapatunkkal. Persze nem örültek, de csalódottak sem voltak. Szép időszakot töltöttek a Haasnál, jól éreztük magunkat. De az életben minden jó dolog véget ér egyszer, és ez alól ez sem kivétel” – mondta.

Kiegyenlítik az F1-es motorok teljesítményét 2022-től, a fagyasztások ellenére is…


A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean a Mansell-effektust viheti az IndyCarba?
Következő cikk Ötödik gyártóként a BMW is ott lesz a DTM új szezonjában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország