Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Hiába szeretnék a versenyzők, nem lehet mindenhol kavicságy

megosztás
hozzászólás
Hiába szeretnék a versenyzők, nem lehet mindenhol kavicságy
Szerző:
, Szerkesztő

Az FIA Forma–1-es versenyigazgatója, Michael Masi szerint a pályahatárok betartását jobban szolgáló kavicságyak nem jelenthetnek megoldást minden helyszínen, hiába fogadták pozitívan a versenyzők a mugellói pálya ezen elemét is.

A sok modern pályától eltérően Mugellóban a nyomvonal mellett nagyrészt kavicságy található, ez pedig annyira hangsúlyos, hogy a csapatoknak kiadott versenyigazgatói jegyzeteiben Masi meg is jegyezte, hogy „a 3-as, 5-ös, 9-es, 11-es és 15-ös kanyarban nem fogjuk vizsgálni a pályahatárokat, mivel azt ezekben az esetekben maga a kavicságy jelenti”.

A bukóterek és a pályahatárok betartásának témája gyakran merült fel idén az F1-es versenyzői eligazításokon. A Belga Nagydíjon például Carlos Sainz megjegyezte, hogy a kockázat és nyereség aránya nem volt megfelelő, miután eltávolították a műfüves részeket a pálya széléről, hogy ezzel Spa megkaphassa a motorversenyekhez szükséges engedélyt.

Még több F1 hír:

Emiatt még kevésbé büntetett a pálya, ha valaki szélesre futott. Sainz egyike volt a jó néhány pilótának, akik a Mugellóban látott kavicsos megoldást preferálták az aszfaltozott bukóterek helyett.

„Szerintem jó újra kavicságyat látni” – mondta a spanyol. „Ez valószínűleg ad egy kis magabiztosságot az FIA-nak, hogy az ilyesfajta bukóterek segítik a pálya határainak betartását, és több gondot is megoldanak, melyeket más pályákon láttunk, szóval én örömmel fogadtam.”

Amikor azonban Masit megkérdezték, hogy gyakoribbá válhatnak-e a kavicságyak, ő kihangsúlyozta, hogy ez nem lehetséges. „Nem, nem lehet mindenhol ezt alkalmazni. Ez nem egy általános megoldás, és ahogy már többször is mondtam, elő kell állnunk a megfelelő megoldásokkal minden egyes pályatulajdonossal és versenyrendezővel.”

Ferrari au Mugello

Ferrari au Mugello

Fotó készítője: GP Racing

„Továbbra is dolgozni fogunk ezen. Már megbeszéltük a versenyzőkkel. Szerintem ez azért egy kicsit túl nagy kérés. Nem jó ez a megoldás mindenhol, mondjuk így.” A GPDA igazgatója, Sebastian Vettel azt javasolta, hogy egy lehetséges megoldás talán az lehetne, ha egy sávnyi kavicságyat telepítenének a pálya nyomvonala és az aszfaltozott bukótér közé.

„Versenyzőként szerintem azt preferálod, hogy ha szélesre mész, akkor azért büntessen a pálya. Ezzel jóval egyértelműbbek lennének a dolgok. Persze nyilván egyensúlyozni kell a kavicsággyal és az aszfalttal, ha a dolgok balul sülnek el” – mondta a német.

„Talán lehetne egy köztes megoldás, melynek keretében először egy kavicsos sáv van, emiatt pedig nincs értelme kiszélesíteni a pályát, majd jöhet az aszfaltozott bukótér, amely kisebb helyet kíván, így közelebb kerülhetnek a nézők, számunkra pedig biztonságosabb lenne, mert az autók jobban lelassulnak, ha elveszítjük az irányítást.”

„Nem könnyű megtalálni a megoldást, de a sok aszfaltozott bukótérrel bizonyos helyszíneken, az elveszi a karakterességet, és emiatt bátrabban is vezet az ember” – vélekedett a Scuderia Ferrari pilótája.

Ha megfelelő autó lenne Verstappen alatt...


Ilyen egy teljes szimulátorcsere a virtuális Le Mans-on

Wolff két részre osztaná a csapatfőnöki szerepkört

Előző cikk

Wolff két részre osztaná a csapatfőnöki szerepkört

Következő cikk

Vége a mézesheteknek, most már eredmények kellenek!

Vége a mézesheteknek, most már eredmények kellenek!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Egri Dávid