BRÉKING

Hiába néz ki nagyon jól Carmen Jorda, kb ennyire is veszik komolyan őt a Forma-1-ben

Ezúttal egy versenyzőnő rakta helyre a dolgokat, és úgy tűnik, Jorda valóban egy általa elképzelt „álomvilágban” él, miszerint egy nap bemutatkozhat az F1-ben.

A GP-live.hu rendre beszámol Jorda helyzetéről, aki a Lotus fejlesztői versenyzőjeként dolgozik a Forma-1-ben. Carmen még idén lehetőséget kaphat egy teszten a Lotus idei autójának volánja mögött, de a háttérben 99.9%, hogy csak marketing áll.

Mindeközben a spanyol pilótanő, akinek a neve mellett egy komolyabb, vagy mérvadóbb eredmény nem szerepel, úgy véli, irigyek rá a kritikusai, hiszen ők nem lehetnek ott, ahol ő.

Michele Mouton, négyszeres WRC-győztes, aki 1974 és 1986 között versenyzett a Fiat, az Audi és a Peugeot színeiben, a következőket mondta Jorda esetleges F1-es esélyeiről:

„Ha javasolnom kellene egy női versenyzőt, aki szerepet vállalhatna a Forma-1-ben, akkor Simona de Silvestro, Danica Patrick, Susie Wolff, vagy Beitske Visser nevét mondanám, aki jól teljesít a Formula Renault 3.5 Series-ben.” – nyilatkozta a híres ex-versenyző, aki az 1982-es bajnokságban a legendás Walter Röhrl mögött a második helyet szerezte meg.

„Ezek a lányok a karrierjük során nagyon jó eredményeket értek el, míg ezzel szemben mások kevésbé sikeresek, és több közük van a marketinghez, valamint a politikához, mint a versenyzéshez. Én ebben nagyon nem vagyok érdekelt.”

Michele Mouton szerint egyszerűen nincs elég nő a motorsportban, és a legfontosabbnak azt tartja, hogy a gyengébbik nem tehetségei is ugyanazokat a lehetőségeket kapják meg az adott bajnokságban, mint a férfiak.

„Amikor én versenyeztem, azonos volt a technikám a férfiakkal. Ha ez megvan, akkor hamar kiderül, hogy jó vagy, vagy sem.” – fogalmazott a manapság az FIA női versenyzőrészlegének elnöke.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Filmezzünk! Újabb BRÉKING a filmiparban! Itt a második hivatalos trailer a Batman Vs. Superman filmről! Eszméletlen! Tech-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. július 11.

„A célunk az, hogy a lányok ugyanazokat a felszereléseket kapják meg, mint a férfiak. A dolgok szép lassan haladnak előre, és már kezdjük látni ennek az eredményét. Továbbra is keményen kell dolgoznunk ezen a nemzeti szövetségekkel közösen. Ez egy hatalmas feladat, de már kezdjük látni az eredményeket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az olasz média „kicsinálja” Raikkönent? Mint a Real Madrid szurkolók Bale-t!
Következő cikk Egy igazi retro felvétel a Hungaroringről: Egy Tyrrell F1-es géppel a még teljesen új magyar versenypályán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország