Hiába fáj Hamiltonnak a 2021-es bajnokság elvesztése, új szerződést akar a Mercedesnél - 2. rész

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1 2021-es világbajnoki címének utolsó körökben való elvesztése komoly megerőltetés volt számára, de ennek ellenére is új szerződést szeretne kötni a Mercedesszel.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG

De még Hamilton minden negatívumot felejtő hozzáállását is próbára tette, amikor nemrég kiderült, hogy a Red Bull 2021-ben túllépte a költségvetési plafont. Nemrég maga is beszélt arról, hogy a plusz pénzzel mi mindenhez kezdhetett volna a Mercedes, így egyértelmű, hogy Abu Dzabi szellemei még kísértenek.

„Persze, amikor Szingapúrban hallottam a költségvetési dologról, az azért felnyitott egy sebet. Mivel már eltemetted magadban, és továbbléptél, de ez ilyenkor visszajön és csak még egy csapásként éli meg az ember. Az újra felelevenítette az érzéseket. Utána csak vissza kell zökkenned abba, hogy ezt elnyomd és menj tovább előre.”

Hogy innentől mi történik, azt az FIA dolga lesz eldönteni, de még az a valószínűtlen eset, hogy Max Verstappen pontokat, és ezzel a 2021-es bajnoki címet is elveszíti, sem hozna Hamilton számára semmilyen megnyugvást:

„Nem, mert ami történt, megtörtént. Megvan bennem ez az érzés, hogy mit csináltunk csapatként, mit értünk el, mi az, amit valóban elértünk, és ezt az érzést akarom megtartani magamban. Mindent beleadtunk és a helyes módon csináltuk, erre pedig büszke vagyok.”

Még több F1 hír:

Ami talán nehezebbé tette Hamilton számára a felejtést, az az, hogy ő és a Mercedes is mintha nehezen tudták volna leporolni magukat ezután, hogy a következő bajnoki címért meccsben legyenek.

Az idei W13-as egy elég macerás autó. A csapatnak túl sokáig tartott megérteni a problémáit és a költségvetési plafon korszakában egy ilyen lemaradást lehetetlennek bizonyult behozni. Emiatt olyan évük volt, amilyet még nem éltek át együtt, és bár vannak pozitívumok, amiből le lehet vonni tanulságokat, azért a szezon nem volt fáklyásmenet.

Hamilton szerint a téli tesztek alatt nyilallt bele a felismerés mindenkibe, hogy a dolgok nem jól alakulnak: „Nem mondanám, hogy mindenkinek tökéletes volt. Biztos vagyok benne, hogy Toto azt mondaná, hogy ő már ott látta, hogy bajok lesznek.”

„Ott ültünk februárban és mind nagyon lelkesek voltunk. Azt mondták, hogy egy masszívan gyors autónk lesz és biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki dolgozott rajta, nagyon büszke volt a télen belefektetett erőfeszítésekre.”

Még több F1 hír:

„A tél egy annyira megerőltető időszak mindenkinek a csapatban, akkor kell igazán gürcölni és brutális túlórákat vállalni. A normális életben pont, hogy ez a nyugodtabb időszak az emberek számára. Aztán kiderült, hogy ez a rohadt autó nem akar működni, pattog és az mindenkit lesújtott.”

De mennyire volt Hamiltonnak magának mentálisan felkészülni erre? „Én már a legelején sem éreztem annyira problémásnak. De azért határozottan volt hatása, mert abban reménykedtem, hogy majd visszazárkózunk az elejére és ez jó ideig nem történt meg.”

„Aztán hirtelen jöttek ezek a versenyek, ahol dobogóra állhattunk, aztán a következőn semmi. Az autó az egyik versenyen jó, aztán két, három, négy futamon rossz, aztán megint feltámad. Nem tudhatod. Dolgozol a szimulátorban és nem ugyanazt kapod, amit végül a pályán, ami teljesen összezavarja az érzéseidet.”

„Érzed, hogy a hétvégén egész jó érzés a kocsiban ülni, aztán jönnek a mérnökök a fejlesztési csomaggal, hogy ez három tized javulás lesz, de a valóságban egy tizeddel lassabb. Szóval megtanultam, hogy nagyon ne örüljek semminek. Jobb, ha alacsonyabbak az elvárásaim, ami jó az így is jó lesz, ami még jobb, az még jobb. Felkészülés terén szerintem most jobbak vagyunk.”

 

Hamilton szerint az, ahogy idén reagált a csapat győzelemért folyó harcból való kimaradására, jobb volt, mint amikor korábban reagált a hasonló buktatókra: „Mindenben van érték, mindenből lehet valamit tanulni. Nem mintha nem lett volna még ilyen szezonom. Azt mondanám, hogy határozottan jobban reagáltam le idén a helyzetet, mint máskor, amikor ilyen éveim voltak.”

„A csapaton belül, a kommunikációmban, ahogy a többieket biztattam. Szerintem jobb csapattársa voltam a kollégáimnak, mint valaha. És szerintem a Forma-1-en kívüli életemben is jobb egyensúlyt tudtam tartani, mint a múltban. Szerintem rendben volt.”

Ami azonban sose volt kétséges, az az, hogy Hamilton újra a mezőny élére szeretne kerülni, és ma is ez a fő prioritása az egyéb elfoglaltságai helyett: „A jövőre vonatkozó terveimről… Minden évben, év végén leülsz valahova, valamilyen kilátással és próbálod eldönteni, hogy mi legyen.”

„Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én próbálom elemezni az évemet és a következő 3-5 évre szóló tervemet. Tíz évre már nehéz lenne. Hol látom magamat? Miket akarok csinálni? Mik a céljaim? És egyre több fél kerül a listára. Manapság főleg üzleti célok. Sok üzletben vagyok benne és sok sikeres, pozitív dologra nyílik lehetőségem a Forma-1-en kívül is.”

„De versenyezni akarok. Szeretem, amit csinálok. Harminc éve csinálom és nem érzem úgy, hogy le kéne állnom vele. Szerintem még megdolgozok a béremért. De ma is javulni akarok. Mindenesetre azt tervezem, hogy maradni fogok.”


A Sky szerint megvan, hol fog 2023-ban szerepelni Daniel Ricciardo...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: Albon is azt akarta, hogy Sargeant legyen a csapattársa jövőre
Következő cikk Holtverseny az F1 legújabb erősorrendjének elején, de Verstappen nincs benne

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország