Hiába a szabályváltoztatások, 2022 után is szükség lehet a DRS-re

2022-ben forradalmi szabályváltoztatások érkeznek a Forma-1-be, amelyek többek között az előzések növelésének céljából jönnek létre. A McLaren technikai igazgatója, James Key viszont úgy véli, hogy a DRS-re továbbra is szükség lesz.

Rear wing and DRS actuator on the car of Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Mark Sutton / Motorsport Images

Eredetileg 2021-re tervezték bevezetni a forradalmi technikai szabályváltoztatásokat a Forma-1-ben, azonban a koronavírus-járvány kitörése miatt végül úgy döntöttek, hogy csak 2022-től jön a szabályváltoztatás technikai része.

A változtatások célja pedig többek között az, hogy megkönnyítsék az előzést a pilóták számára: egyszerűbb lesz az első és a hátsó szárny, az autók pedig kevesebb leszorítóerővel fognak rendelkezni, ezzel együtt a keltett turbulencia is csökken. A csapatok nagyobb szabadságot fognak kapni a padlólemez területén, ahol visszatér a ground effect.

Az F1 vezetőségének reményei szerint a versenyzők a változtatások hatására könnyebben tudják majd követni az előttük lévő autót, így kevésbé lesznek rászorulva a DRS nyújtotta segítségre a manővereik során.

Még több hír:

Ugyanakkor a McLaren technikai igazgatója, James Key úgy véli, hogy továbbra is szükség lesz a DRS-re, csak az kevésbé lesz szükséges az előzések végrehajtásánál.

„Szerintem ha a tervek működnek, a DRS-nek kisebb lesz a befolyása. Viszont ettől még szükséges lesz, mert tulajdonképpen a szabályváltoztatások középpontjában az előzés áll.”

Key hozzátette, hogy a pályák vonalvezetése is kritikus fontosságú az előzések kapcsán.

„Azt is látni lehet, hogy nemcsak az autókon, hanem a pályákon is múlik a dolog. Az F1-es kocsik rendkívül gyorsak, és pályánként csak kevés olyan pont van, amelyeken elegendő a teljesítménykülönbség az előzéshez – nyilvánvalóan a legfőbb ezek közül a fékezési pont.”

 

„Itt segít a DRS. Ha megnézünk néhány pályát, például Spát, ott több lehetőség is van az előzésre, és Bahreinben is nagyon hasonló a helyzet. Ezeken az aszfaltcsíkokon lehet látni, hogy nem lehetetlen az előzés.”

„Az új szabály reméljük, hogy lehetőséget fog adni a szoros versenyzésre az olyan pályákon is, mint például Silverstone, Suzuka vagy a Hungaroring, ahol az autóknak nehéz követniük egymást. Ha ezeken a pályákon ez sikerül, akkor megfelelően lehet versenyezni a kanyarokban is, és nem feltétlenül kell megvárni az egyeneseket.”

„De a DRS valószínűleg továbbra is szerepet fog játszani abban, hogy garantáltan sikeres legyen az előzés. Azzal viszont egyetértek, hogy kisebb lehet a befolyása.”

Egy embert biztosan meglepett Räikkönen a maradásával…


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az imolai beállítások alapján megmutatjuk, mely fejlesztések jöttek be a Ferrarinak
Következő cikk A Ferrari egy 2018-as megoldást hozott vissza az új diffúzorával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország