Sainz: a Ferrari nem pilótatemető csapat

Carlos Sainz szerint egyáltalán nincs szó arról, hogy a Ferrari „felemésztené” a pilótáikat, és abban reménykedik, hogy a maranellóiaknál is hasonló munkakörülményeket tud kialakítani, mint a McLarennél.

Carlos Sainz Jr., McLaren, in Parc Ferme after Qualifying

Andy Hone / Motorsport Images

Carlos Sainz 2021-re a Ferrarihoz igazolt a McLarentől, ahol a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt váltja, akinek nem hosszabbították meg a 2020 végén lejáró szerződését.

Vettel összesen 5 évet töltött a Ferrarinál, 2015-ben még messiásként várták Maranellóban, de csak 2 szezonban került közel a világbajnoki címhez. A Ferrari teljesítménye a folyamatos vezetőségbeli változások után elkezdett visszaesni, a 2020-as szezonra pedig rányomta a bélyegét, hogy a Ferrari nem használhatta a 2019-es, trükkös motorját, amelyben valószínűség szerint az üzemanyagátfolyót játszották, ki mind benzinnel, mind olajjal.

Charles Leclerc 2019-es érkezése tovább rontott Vettel helyzetén a csapatnál, a monacói remek teljesítménye után Vettel csapaton belüli státusza is erodálódott, Mattia Binotto pedig még ha nem is mondta ki, de egyértelműen Leclerc-t kezdte el favorizálni.

A Ferrari nem is hosszabbította meg Vettel 2020 végén lejáró szerződését, és a háta mögött két remek szezont tudható Carlos Sainzot igazolták le. Sainz nem gondolja azonban azt, hogy Vettel esete egy figyelmeztető jel lenne, és elutasítja azt az álláspontot is, hogy a Ferrari egy pilótatemető lenne.

 

„A Ferrari egyáltalán nem egy olyan csapat, amely felemésztené a pilótáit. Ha csak Vettel karrierjét nézzük… melyik pilóta ne akarna 5 évet versenyezni a Ferrarinál, ahogyan azt ő is tette?”

„A leghosszabb idő, amit eltöltöttem egy csapatnál 2 év volt, szóval ha a Ferrari egy pilótatemető csapat, akkor minek írható le a Toro Rosso, a Renault, és a többiek?”

„Alonso is 5 évet volt a Ferrarinál. Egyáltalán nem olyan csapatnak tűnnek, akik elfogyasztják a pilótákat, inkább korszakokról van szó.”

Még több F1 hír:

„Természetesen én is azt szeretném, ha egy hosszabb etapom lenne a Ferrarinál, hogy hasonló környezetet hozzak létre magam körül, mint a McLarennél. Van pár tapasztalatom abban, hogy alakítsak ki magam körül egy működő csapatot, és abban reménykedek, hogy egy hasonló, ha nem jobb gárdát tudok majd magam körül, mint a McLarennél.”

Sainz ismét elmondta, hogy mennyire fontos volt az a munkakörnyezet, amit a McLarennél tapasztalt.

„Egy olyan csapat, mint a McLaren, lehetővé tette, hogy a lehető legjobb énemet mutassam” – tette hozzá Sainz. „Sokkal jobb vagyok most, mint a Toro Rossónál, vagy a Renaultnál voltam. Fejlődtem a versenyeken, a rajtoknál, az időmérőn, de nem tudnám így megmondani, hogy pontosan, és mennyivel vagyok jobb valahol. Folyamatosan fejlődtem, talán jobban is, mint amire számítottam.”

„A McLarennél jobban éreztem magamat, mint más csapatoknál, és az a stabilitás, amit a két éves szerződés biztosított, lehetőséget biztosított arra, hogy fejlődjek pilótaként is, és jobban hozzá szokjak az autóhoz. Nagyon hálás vagyok ezért a két évért.”

Hamilton: Bottasnak nem kell megvédenie magát a 2020-as teljesítménye miatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Red Bull: képesek lennénk saját motort is építeni a Forma-1-ben
Következő cikk A McLaren nagyon büszke Norrisra a mentális egészséggel kapcsolatos munkája miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország