Hétfő este ismét ÉLŐ F1-ES műsor: tökéletes Mercedes, széthulló Ferrari?

A Kínai Nagydíj nem volt túl izgalmas, de így is bőven van miről beszélnünk a hétfő esti adásunkban, mely 20 órától veszi kezdetét, ÉLŐBEN, a megszokott helyen.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG and Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Ferrari tavaly egy nagyon erős autóval rendelkezett, és a többség szerint Vettelnek meg kellett volna nyernie vele a bajnokságot, ami mégis idő előtt dőlt el a Mercedes és Hamilton javára, aki már ötszörös világbajnok.

Még több F1 hír:

Az idei szezonban eddig egy olyan hétvége sem volt, amikor ne a Mercedes húzta volna be az első két helyet. A Ferrari autója idén is erős, de talán nem annyira, mint az előd és láthatóan gondok vannak vele. Emellett Mattia Binotto is sok kritikát kap Vettel kivételezése miatt, mely Kínában is jelen volt. Leclerc emiatt nehéz helyzetbe került, és még Verstappen is megelőzte őt a Red Bullal.

A Mercedes közben kegyetlenül kihasználja ezeket a ziccereket, és mondhatjuk, hogy még csak három nagydíj telt el, de itt minden egyes pontnak nagyon nagy jelentősége lehet a végénél.

Hétfő este 20 órától érkezünk az élő F1-es magazinműsorunkkal, ami Motorsport Live néven fut, benne a megszokott duóval, Dénes Gergellyel és Hujber Dáviddal, akik ezúttal is készültek pár ínyencséggel, a megszokott laza és szórakoztató stílusukban, természetesen közösen veletek, nézőkkel!

A Motorsport Live adását ezen a linken keresztül érhetitek el, vagy az alább található videós stream segítségével, mely hétfő este 20 órakor indul el.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Látványos videón, milyen kevés választotta el Bottast Hamiltontól a kínai időmérőn
Következő cikk Rosberg szerint a Mercedes mindenhol jobb a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország