Hét versenyző volt a Lotus listáján: Schumacher, Hulk, Barrichello, Maldonado…

A Lotus F1 Team összesen hét versenyzővel tárgyalt Kimi Räikkönen helyettesítését illetően, de végül a finn Heikki Kovalainen lett a befutó.

Talán Michael Schumacher személye volt a legmeglepőbb a listán, de nem ő volt az első választása a Lotusnak. A finn versenyző ezen a héten átesett a hátműtétjén, így biztosan nem tudja vállalni a folytatást. A pletykák szerint a pilóta elsősorban a meg nem kapott fizetése miatt döntött úgy, hogy idő előtt kés alá fekszik.

„Nem vagyunk rosszban Kimivel. Épp ellenkezőleg. Állandó SMS-kapcsolatban vagyunk vele, és ez igaz a műtétje után is. Kimi csak nevetni tud a pletykákon. Tudja, hogy meg fogja kapni a pénzét. Abu Dhabiban ezt ismét megerősítettük neki.” – mondta Gerard Lopez tulajdonos a német AMUS kérdésére.

A Lotus első számú választása Hülkenberg volt a „Jégember” helyén és eleinte úgy tűnt, hogy ez meg is valósul, de a német az üléspróba után kihátrált. Állítólag a Ferrari lépett közbe, és kifizette a Sauber versenyzőjének a bérét, aki ezek után nem tudott elszerződni a szezon közben. Az olaszok és a svájci istálló is tagadta ezt, de annyi bizonyos, a Ferrari és a Lotus nagy harcot vívhat egymással a konstruktőri bajnokságban az utolsó két versenyen.

Érdekes, vagy sem, hirtelen 2,8 millió euró érkezett Hülkenberg számlájára… Ez a bére 80%-át jelenti. A német azonban azt mondta, amiatt nem vállalta a beugrást, mert 2014-re nem ajánlottak neki ülést Enstone-ban.

A Lotus listáján a következő nevek szerepeltek: Hülkenberg, Kovalainen, Schumacher, Barrichello, Kobayashi, Maldonado, Valsecchi.

A Lotus tartalékversenyzője már elmondta a maga véleményét és dühös a csapata döntése miatt. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy Kovalainen jó lesz.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING