Herbert nem Alonsót választaná a Renault helyében 2021-re

A Renault-nak egyelőre csak egy versenyzővel van F1-es szerződése 2021-re: Esteban Oconnal. A Sky Sports szakértőjét, Johnny Herbertöt arról kérdezték, hogy ő kivel helyettesítené a távozó Ricciardót. Az ex-F1-es Alonso helyett inkább George Russellre voksolna.

Race winner Fernando Alonso,Renault

Fotót készítette: Lorenzo Bellanca / Motorsport Images

A Forma-1 2020-as szezonja még el sem kezdődött, viszont már sok kérdés felmerült azt illetően, hogy milyen pilótákkal fognak indulni a csapatok 2021-ben, hiszen a mezőny jelentős részének az év végén lejár a szerződése.

A Sky Sports szakértőjét, Johnny Herbertöt arról kérdezte a Motorsport.com, hogy ha ő lenne a Renault csapatfőnöke, kit hozna a csapathoz 2021-re Esteban Ocon mellé, Daniel Ricciardo helyére.

„Nos, szerintem az a legfontosabb dolog, hogy megszerezzék a megfelelő hozzávalókat. Ez azt jelenti, hogy megvannak a megfelelő személyek arra, hogy a jövőben erősebb legyen az autó. És szerintem a barcelonai tesztekből azt tanultuk, hogy valószínűleg nem lesz rossz az autójuk. Tehát jó lesz pontosan látni, hogy mennyi lesznek erősek 2020-ban.”

„Aztán attól függ, hogy mit akarsz. Egy nagy versenyzőt igazolni, például Sebastiant? Hiszen egy gyári csapatról van szó a Renault esetében. A történelmükből pedig azt látjuk, hogy mindig nagyon-nagyon jó munkát végeztek. De ahogy a modern világban mindig, úgy most is arról van szó, hogy megpróbálj nagy neveket szerződtetni. És arról, hogy jó prezentációt adj elő, ami bevonzhatja az embereket.”

Még több hír:

„És szerintem a Ferrarinak pont az a problémája, hogy náluk nincs meg az összes hozzávaló, ami ahhoz lenne szükséges, hogy megnyerjék a világbajnokságot – ez egyszer sem sikerült nekik Sebastiannal.”

„A Renault-nak pedig a versenyzés területén nagyon komoly öröksége van, és vissza akarnak térni arra az útra, ahol például Fernando Alonsóval is jártak. De ezt csak úgy tudják megtenni, ha jó versenyzőket tudnak magukhoz csábítani.”

„És ehhez kell a megfelelő prezentáció és a megfelelő csomag. És pillanatnyilag nem gondolom, hogy már ott járnának… nos, egyelőre nincsenek abban a helyzetben, hogy harcba szálljanak a futamgyőzelmekért vagy a világbajnoki címért.”

Te szerződtetnéd a helyükben Alonsót?

„Fernando Alonso nagyon sokáig ott volt a Forma-1-ben, de talán már elérkezett a karrierje végéhez. A dolgoknak pedig haladniuk kell. Ez vonatkozott korábban Nigel Mansellre, Mika Hakkinenre és sok szempontból Michael Schumacherre is… és Nelson Piquet-re is. Minden kiváló versenyző egy ponton elér a karrierje végéhez.”

„Az igaz, hogy Fernando rendkívül tapasztalt. Viszont erre van szükség, hogy haladjon egy csapat? Sok szempontból, bármilyen okból kifolyólag, de nem igazán segítette sehova a McLarent.”

„Tehát Fernando… hogy szerződtetném-e? Ha ebben a pozícióban lennék, valószínűleg egy fiatal sztárt szerződtetnék. Egy olyan pilótára szavaznék, akiben óriási a szenvedély, és akinek megvannak a szükséges képességek.”

„Szerintem a jövőt egy fiatal jelenti, mint a Ferrarinál Charles Leclerc, nem pedig az idősebb generáció, akik már túl vannak a csúcson.”

És kit igazolnál le a fiatalok közül?

George Russellt! George szerintem egy nagyon különleges pilóta, remek mentális kapacitással rendelkezik, ami nagyon fontos a versenyhétvégéken. És egy nagyon gyors versenyzőről beszélünk. Ezt láthattuk az F2-ben is, ahol megnyerte a bajnokságot. Egyértelműen George-ot választanám.”

Johnny Herbert, Sky TV and Martyn Pass, McLaren

Johnny Herbert, Sky TV and Martyn Pass, McLaren

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megkaphatja a mentőövet a McLaren Bahreinből, jön a hitel
Következő cikk Leclerc szerint "nehéz lesz" az Osztrák Nagydíj, de "keményen fognak dolgozni"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország