Herbert: Ha valaki kilöki a másikat, az csakis Verstappen lesz

A korábbi F1-es versenyző, Johnny Herbert Max Verstappen és Lewis Hamilton világbajnoki küzdelme kapcsán osztotta meg véleményét. A brit szerint nem elhanyagolható, hogy a két esélyes közül Verstappen az, aki egy esetleges ütközésből is jól jönne ki.

Herbert: Ha valaki kilöki a másikat, az csakis Verstappen lesz

Lewis Hamilton szaúd-arábiai győzelemmel kiegyenlített Max Verstappennel szemben a 2021-es világbajnoki tabellán. A két versenyző azonos pontszámmal érkezik Abu Dhabiba, a szezon utolsó versenyére, eggyel több győzelmének köszönhetően azonban hivatalosan még mindig a Red Bull versenyzője vezet.

A Mercedes versenyzője már a Szaúd-arábiai Nagydíjat követően tett egy megjegyzést arra, hogy a holland nem járna rosszul azzal, ha mindketten kiesnek a szezon utolsó versenyén: „Neki ez nem lenne baj, nekem azonban mindenképp célba kell érnem.”

Még több F1 hír:

Verstappen szintén utalást tett arra, hogy több futamgyőzelmének köszönhetően továbbra is ő áll jobban Hamiltonnal szemben. Herbert szerint beszédes a holland által elejtett megjegyzés.

„Szerintem sokatmondó, hogy Max arról beszélt, hogy a több futamgyőzelme miatt még mindig nála van az előny” – mondta a Sky Sports kommentátoraként dolgozó háromszoros futamgyőztes.

„Remélem, nem úgy dől majd el a világbajnoki cím sorsa, hogy az egyik versenyző kiüti a másikat. Ez csakis Max lehet, mivel ahogy ő is utalt rá, a több győzelme miatt ő van előnyben.”

Herbert a szaúdi eseményekről is szót ejtett. A brit egyetért Hamiltonnal abban, hogy Verstappen túllépett egy határt akkor, amikor maga elé akarta engedni a hétszeres világbajnokot.

„Rögtön azt írtam Damon Hillnek, hogy féktesztelte [Verstappen Hamiltont]. Ilyet nem csak az F1-ben, de más sorozatban versenyezve sem tehetsz. Szerintem semmi szükség Maxtől ilyenekre, Lewisszal egyetemben a legkiválóbb tehetségek a sportban.”

Herbert szerint Verstappen hétvégi akciói megmutatták, milyen messze képes elmenni a holland azért, hogy megszerezze pályafutása első F1-es világbajnoki címét.

„Még messze nincs vége, elképesztő utolsó versenyre van kilátás. Láthattunk, hogy Max mindenre képes lesz azért, hogy megszerezze a bajnoki címet. Egyetértek Lewisszal: bár imádom azt, amit Max a pályán csinál, gyakran a határokat feszegeti, és időnként túl is lépi őket” – mondta Herbert.

Ricciardo szerint a sportnak pont egy ilyen világbajnoki küzdelemre volt szüksége

megosztás
hozzászólás
Verstappen: Brazíliában még nem büntettek ugyanezért
Előző cikk

Verstappen: Brazíliában még nem büntettek ugyanezért

Következő cikk

Schumacher: Tetszett, hogy Verstappen vállalta a kockázatot

Schumacher: Tetszett, hogy Verstappen vállalta a kockázatot
Hozzászólások betöltése