BRÉKING

Herbert: Brawn miért nem lesz a McLaren csapatfőnöke?

Az ex-királykategóriás versenyző szerint Ross Brawnnak a folytatásban a McLarennél kellene szerepet vállalnia Martin Whitmarsh helyén.

Egyre több forrás erősíti meg azt a hírt, miszerint a Ferrari legendás szakembere az idény végén elhagyja a Mercedest. A pletykák szerint Brawn újra a Hondánál fog dolgozni és a japán gyártó visszatérését segíti majd a Forma-1-be.

A manchesteri szakemberért több csapat is bejelentkezne, miközben a Mercedes szerint szó sincs arról, hogy Brawn távozna és minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy velük maradjon. A hírek szerint a brit leginkább azt nehezményezi, hogy már nem kap akkora szabad kezet az irányításban, mint korábban, valamint a Mercedes Paddy Lowe-ot akarja a helyére ültetni 2014-től.

Johnny Herbert, aki 1989 és 2000 között versenyzett a Forma-1-ben, a Sky Sports News szakértőjeként azt mondta, hogy Brawnnak a McLarenhez kellene szereződnie, mint csapatfőnök. Ezt a szerepet Wokingban Whitmarsh tölti be, aki a 2008-as idény után vette át a vezetői széket Ron Dennistől.

Whitmarsh irányítása alatt eddig azonban a csapat konstruktőri és egyéni bajnokságot sem tudott nyerni.

„Úgy vélem, hogy van potenciál abban, hogy a Honda visszatérésével a McLaren jobb helyzetben legyen. És, ha ez megtörténik, akkor Brawn szerepe adott lehet, aki dolgozott már a Hondánál. Ez azonban nem volt olyan sikeres, miután csak pénzt fektettek a programba. A siker a hatékonyságon is múlhat és szerintem Brawn segíthet abban, hogy mindezt összehozza a McLarennél.”

„Martin Whitmarsh már sok kritikát kapott az elmúlt években. Úgy tűnik, hogy közben változnak a dolgok a McLarennél, hiszen a Hondával kötött megállapodás mindenképpen pozitív, valamint a csapat leigazolta a Red bull vezető aerodinamikusát és azt mondják, hogy újabb érkezők is lesznek. Még várnunk kell azt illetően, hogy tudjuk, kik is ezek az emberek. Brawn lehet az egyik ilyen érkező.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvyat nem változtat a hozzáállásán: csak finomhangol az F1-es gépre
Következő cikk Hamilton nagyon várja 2014-et: hihetetlen látni, ahogy összeáll az autó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország