Helmut Marko nem finomkodott, amikor szóba került Hamilton hétvégi hibája
A hétvégi Forma-1-es Katari Nagydíj egyik legdrámaibb pillanata volt a két Mercedes ütközése egymással. A Red Bull sportszakmai tanácsadójának, Helmut Markónak is volt egy-két szava az ügyben.
Hamilton a lágy keverékeken kezdte a Katari Nagydíjat, a harmadik helyről indult, előtte csapattársa, George Russell rajtolhatott, azonban ő a közepes keverékeket kapta, ami kényelmetlen helyzetet eredményezett.
A Mercedes arra számított, hogy a hétszeres világbajnok a keverékek miatti különbségeknek köszönhetően hamar meg fogja előzni fiatalabb társát, azonban ebből az előzésből ütközés lett, Hamilton nem hagyott elég helyet és összeértek, fel is kellett adnia a versenyt.
Az oe24-nek adott interjújában Markót is kérdezték a két pilóta afférjáról, ahol a riporter megemlítette, hogy Hamilton „hirtelen elkezdett hibákat elkövetni”, Marko végül a kérdésre nem válaszolt, csak annyit vetett közbe: „Mármint elkezdte beismerni a hibákat, amiket elkövet.”
A csapatfőnök, Toto Wolff is szóba került, mégpedig abban a kontextusban, hogy Verstappen helyett Esteban Ocont igazolta le a csapat utánpótlás-programjába: „Wolff úr egyébként azt mondta, nem látja benne (Verstappenben – a szerk.) a tehetséget, aztán leigazolta Ocont.”
Ugyanezen interjúban kitért Sergio Perez teljesítményére is, erről itt írtunk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.