Forma-1 Monacói Nagydíj

Helmut Marko: Max eredménye kijózanító, Checo Q1-es kiesése nagyon fájdalmas

Nem lehet elégedett a Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko a monacói időmérőt követően, hiszen Max Verstappen csak a 6., Sergio Perez pedig a 18. lett.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB20

Ezúttal bejött a papírforma a monacói időmérőn: Charles Leclerc szerezte meg az első rajtkockát, a Red Bull Racing pilótái pedig csak a hatodik és a tizennyolcadik rajtkockából indulhatnak.

Ezt követően a Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko arról nyilatkozott az ORF-nek, hogy az első rajtsorban reménykedtek, és kijózanító, hogy Verstappen csak a hatodik lett – így csak a dobogó közelsége lehet a cél a győzelem helyett:

 

„Tudtuk, hogy Leclerc a favorit, de reméltük, hogy az első sorba tudunk kvalifikálni. Ez lehetséges is volt, de sajnos Max az utolsó próbálkozásánál a korlátnak ütközött. Szerencsére nem volt komoly a baj, amennyire láttuk, az autója nem sérült meg, de a hatodik hely nyilván nagyon kijózanító eredmény.”

„A második szektor volt a gyenge pontunk. Általában Max az első szektorban volt a leggyorsabb, ami azt jelenti, hogy ott kellett minél több időt nyernie, és Monacóban benne van a pakliban, hogy félremennek a dolgok.”

Még több F1 hír:

„Hogy győzhetünk-e holnap? Nos, ahhoz, hogy erről beszéljünk, miközben a hatodik helyről rajtolunk, rendkívüli körülményeknek kell történniük. Már az is nagyon jó lenne, ha a dobogó közelébe kerülnénk.”

Markót Sergio Perezről is megkérdezték, aki már a Q1-ben búcsúzott, így a 18. pozícióból rajtolhat – az osztrák szerint fájdalmas a mexikói eredménye:

„Checo egész hétvégén 2-3 tizeddel lassabb volt Maxnál. Egyszerűen nem volt optimális a köre, itt pedig nagyon kicsik a különbségek. De nyilvánvalóan nagyon fájdalmas a Q1-es kiesés” – fogalmazott Marko.

Az F1-es időmérő összefoglalóját itt tudjátok elolvasni, míg Verstappen az apja és Horner kapcsolatáról nyilatkozott.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vasárnapi motorsport-program: F1-es Monacói Nagydíj, Indy 500, F2, F3, MotoGP!
Következő cikk Christian Horner elmondta, mitől tart a Monacói Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország