Forma-1 Brit Nagydíj

Helmut Marko arra utalt, még a nyáron változhat az F1-es felállásuk

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy a Holland Nagydíjon is vezetheti-e az AlphaTaurit Nyck de Vries, és hozzátette, ha kell, meghozzák a szükséges döntéseket.

Dr Helmut Marko, Red Bull Racing Team Consultant

Nyck de Vries jövője továbbra is kérdéses az AlphaTauri csapatánál, a Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko nem egyszer beszélt már arról, hogy javulnia kell az F2-es és Formula E-bajnoknak.

Silverstone-ban pénteken arról kérdezte Markót a holland Viaplay, hogy aggódniuk kell-e amiatt, hogy De Vries nem lesz ott a hazai F1-es futamán Zandvoortban, az osztrák pedig így felelt:

Még több F1 hír:

„Erre majd akkor tudok válaszolni, ha Zandvoortban leszünk” – mondta Marko a pilótájáról, aki továbbra is pont nélkül áll, rajta kívül csak Sargeant neve mellett áll 0 egység.

Amikor ezt követően arról kérdezték a főtanácsadót, magabiztosak-e azt illetően, hogy javulhat De Vries teljesítménye, már jobban kifejtette a választ Marko:

„Gondolkozunk. Nem titok, hogy nem teljesített eddig úgy, mint ahogy vártuk tőle. Ez egy kemény sport, nekünk pedig gondolnunk kell a jövőre. Ki fogjuk értékelni a teljesítményét, és ha kell, meg fogjuk hozni a szükséges döntéseket” – mondta Marko.

További hír a pilótapiacról, hogy az olasz sajtó szerint a Ferrari már ki is nézett valakit Sainz helyére.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk George Russell csalódott: „Sehol nem voltunk...”
Következő cikk Daniel Ricciardo: Aláírnék az AlphaTaurihoz – egy feltétellel

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország