Heidfeld nem hitte volna, hogy Vettel ilyen sokra viszi

Sebastian Vettelre rájár a rúd. Azok után, hogy a négyszeres világbajnok pocsékul zárta az előző világbajnoki évadot, hasonlóan kezdte az ideit is. Nick Heidfeldet azonban ez nem lepte meg, sokkal inkább Vettel korábbi sikerei.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Erik Junius

Heidfeld testközelből győződhetett meg Vettel tehetségéről, hiszen a két német 2007-ben a BMW Sauber alkalmazásában állt, a fiatal Vettel akkor még tesztpilótaként szerepelt. Nos, egy valami biztos, a tapasztalt Heidfeldre nem tett feltétlenül jó benyomást honfitársa.

A 41 éves egykori F1-es versenyző nem gondolta volna, hogy Vettel világbajnok lesz, pláne nem, hogy négyszer.

"Őszintén? Nem hittem volna. Jó munkát végzett, különösen a Forma-1-be vezető sorozatokban. De a tesztek alapján nem ítéltem kimagasló tehetségnek" - mondja Heidfeld Vettelről, aki az idei év eddigi mindkét versenyén lemaradt a dobogóról.

Heidfeld abban az évben Robert Kubica csapatársa volt, Vettelt pedig egy másik csapat csábította. "Nem tagadtam, hogy én nem láttam benne olyan nagy lehetőséget. Nyilvánvalóan tévedtem. Ugyanakkor nagyon intelligensnek tartottam, olyan versenyző, aki tanul a hibáiból, meglátja a lehetőségeket, és fejlődik általuk."

Heidfeldnek Vettel riválisáról, Lewis Hamiltonról nincsenek ilyen közvetlen benyomásai, ám a véleménye így is lényegesen jobb volt a britről. "Teljesen világos, hogy hatalmas lehetőség rejlik benne" - tette hozzá Heidfeld.

A német azt is elmondta, hogy Hamiltont és Fernando Alonsót miért tartja a legjobbaknak.

"Lecsökkentették a városi pályákon a kockázatot. Hamilton így is a lehető legközelebb megy a falhoz, de számomra Alonso volt a legjobb. Nem ment olyan közel, de nagyon következetes volt" - mesélte élményeit Heidfeld, aki szerint Alonso volt a legjobb az ellenfelei közül.

"Messze a legjobb, különösen versenyen. Ő az, aki mindig kihozza a maximumot, aki mindig elmegy a határig. A pályán kívül talán nem volt igazi vezér, amikor a csapatokkal kellett tárgyalni, de versenyhelyzetben mindig tudhattad, hogy fair lesz, és nem csinál semmi hülyeséget" - dicsérte a Forma-1-től tavaly visszavonult spanyolt.

Még több F1 hír:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso addig versenyez, amíg valaki nem lesz gyorsabb nála
Következő cikk A Mercedes sejti, milyen irányba kell fejleszteniük az autójukat, hogy megverjék a Ferrarit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország