Haug: Szépen szólnak majd a V6-osok is

Norbert Haug szerint kár lenne előre aggódni a 2014-ben érkező motorok hangja miatt, mivel csak a pályán lehet majd ítélkezni róluk.  Egy biztos: a hathengeres turbóknak is versenymotorhoz méltó orgánumuk lesz.  

Fotó: Mercedes AMG

Bernie Ecclestone nemrég aggodalmát fejezte ki a V6-os motorok hangja miatt, melyeket szerinte nem kellene bevezetni a Forma-1-ben. Jean Todt és az FIA ennek ellenére végig akarja vinni az ügyet, és a motorgyártók sem bánnák, ha nem kellene újabb évekre befagyasztani a már előrehaladott fejlesztéseket.
 
A Mercedes-Benz Motorsport alelnöke elmondta, hogy nem kellene annyit aggódni a hang miatt: „A motornak más hangja van, de még mindig úgy szól, mint egy versenymotor. Az erőforrások továbbra is elég hangosak. Amíg nem hallgatjuk meg őket egy autóban úgy, hogy közben a pályán van, addig nem tudjuk megítélni. De nem aggódunk, mert még így is remek benyomást fog tenni”- reagált Haug.
 
Mark Gillan, a Williams F1 Team főmérnöke szintén támogatja a 2014-es bevezetést: „Az összes csapat a turbómotorok köré tervezi az autóját. Más helyzethez is tudunk alkalmazkodni. Ennek ellenére az időnk 99.99%-át a meglévő szabályokra fordítjuk, és nem a lehetségesekre. Ami minket illet, megpróbáljuk a legjobbat nyújtani azért, hogy a leggyorsabb autóval rendelkezzünk – mindegy, hogy milyen szabályok között."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING