Forma-1 Abu-Dzabi szezon utáni teszt

Haug szerint Schumacher tehetsége semmit sem kopott a visszatérésére

A Mercedes egykori Forma-1-es sportigazgatója, Norbert Haug emlékezett vissza Michael Schumacher karrierjének utolsó három évére az Ezüst Nyilaknál.

Norbert Haug, Mercedes Sporting Director with Michael Schumacher, Mercedes GP- Mercedes F1 W03 Launc

Michael Schumacher Forma-1-es karrierje két részből állt, 1991 és 2006 között tartott az első, majd 2010-ben a visszatérés mellett döntött a Mercedes és az akkori csapatfőnök, Ross Brawn megkeresése után. Nem volt azonban valami izgalmas ez a kaland, három év alatt Schumacher egyszer sem végzett csapattársa, Nico Rosberg előtt a pontversenyben és a dobogóra is csak egyszer állhatott fel.

Vannak, akik ezt a három évet „hakninak” tartják és szerintük nem lehet rá büszke a hétszeres világbajnok, azok, akik vele dolgoztak azidőtájt, úgy látják azonban, hogy ez a három év alapozta meg a Mercedes későbbi elsöprő sikereit. Köztük van Norbert Haug is, a Mercedes sportrészlegének egykori vezetője, aki már a Benetton óta támogatta Schumachert, még a német márkánál is.

A német ntv-nek adott interjújában Haug elmondta, hogy Schumacher tehetsége negyvenéves kor felett sem kopott: „Utolsó évében, amikor már sokan úgy látták, hogy nagyon gyenge, minden pálya ősanyján, Monacóban tudott a pole pozícióba kerülni. Az, aki azzal az autóval, azon a pályán megnyeri az időmérőt, semmivel sem lett gyengébb.”

Haug szerint Schumacher számára a visszatérésekor az éppen akkor használt gumik jelentették, ekkor ugyanis visszatértek az általa csak karrierje elején használt slickek, legnagyobb sikereit pedig pont a bevágott futófelületű abroncsokon aratta. Ráadásul ekkor már nem is a Bridgestone szállította ezeket, hanem a Pirelli:

„Akkoriban nagyon sok embertől hallottam, hogy Michael Schumacher már nem a régi, de határozottan a régi volt. Eleinte azonban nem ismerte a gumikat, korábban csak barázdált abroncsokat használt. Még a márka sem volt ugyanaz, szóval igazodnia kellett a slickekhez.”

Schumacher utódja, az azóta szintén hét bajnoki címet szerző Lewis Hamilton mindeközben arról nyílt meg, hogy a közelmúltban megkérdőjelezte saját tempóját.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ez az első lépés a Top 3-ba vezető úton a Williams új műszaki igazgatója szerint
Következő cikk Marko: Egyértelmű, hogy 2024 szorosabb lesz!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország