Hatodik helyen a Toro Rosso-Hondával Hartley Japánban: micsoda eredmény?!

megosztás
hozzászólás
Hatodik helyen a Toro Rosso-Hondával Hartley Japánban: micsoda eredmény?!
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. okt. 6. 7:41

Brendon Hartley és Pierre Gasly is ott volt a Q3-ban a szuzukai időmérő edzésen. Az új-zélandi a 6., a francia a 7. helyen zárt szombaton.

A Toro Rosso számára eddig nagyon jól alakul a hazai hétvége. A Honda ismét bevetette az új motorját, de az a pénteki nap után is az autókban maradt, ellentétben Szocsival.

Még több F1 hír:

A Sky jelentése szerint körönként 0.5 másodpercet hoz az új egység. A körülmények is a Toro Rosso-Hondát segítették, de nyilvánvaló, hogy az autó gyorsabb lett. Hartley, aki eddig csak szenvedett Gasly ellen, a mai időmérő edzésen nemcsak, hogy legyőzte a csapatársát, de a 6. helyről várhatja a folytatást.

„Ez egy nagyon sikeres időmérő edzés volt számunkra. Csodálatos eredményt értünk el. Mindkét autónkkal bejutottunk a Q3-ba, ami már önmagában komoly siker. Örülök, hogy sikerült ezt megtennem, mert Pierre nagyon erős ellenfél az időmérőkön, de most én mentem a jobb időt. Kiváló csapateredmény ez. A 6. és a 7. helyen vagyunk, aminél nem is kívánhatnánk többet. De igen, a Haas ne legyen előttünk…” – viccelődött Hartley.

„Természetesen tisztában vagyunk azzal is, hogy a körülmények minket segítettek, és az egyik Red Bull bizonyos okok miatt már a Q2-ben kiesett, valamint Sebastiannak (Vettel) nem volt szerencséje. Ettől független nagyon boldognak kell lennünk.”

„Nem tudom, hogy mennyit hoz az új motor… Az biztos, hogy a Honda jó munkát végzett, mert egyértelműen gyorsabbak vagyunk, ugyanakkor ez egy teljesen más pálya, mint Szocsiban volt. Nehéz számszerűsíteni a dolgot, de bízom benne, hogy ez a versenyen is látszódni fog. Nem tudom, hogy mi lesz holnap, és mennyi esélyünk van megtartani a helyünket, de törekedni fogunk rá. Természetesen nem az a célunk, hogy minél kevesebb helyet bukjunk… Nagyon nehéz lesz, de készen állunk. Büszke vagyok a csapatra.”

Következő Forma-1 cikk
Hamilton: a Mercedes a legjobb csapat a világon, helyes döntést hoztunk a Q3-ban

Előző cikk

Hamilton: a Mercedes a legjobb csapat a világon, helyes döntést hoztunk a Q3-ban

Következő cikk

Grosjean varázslata a Japán Nagydíj időmérő edzésén: 5. hely

Grosjean varázslata a Japán Nagydíj időmérő edzésén: 5. hely

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Japán Nagydíj
Alesemény Időmérő edzés
Versenyzők Brendon Hartley
Csapatok Toro Rosso Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa Hírek