Hasonlítsd össze egymással a Renault 2017-es és 2018-as F1-es versenygépét

megosztás
hozzászólás
Hasonlítsd össze egymással a Renault 2017-es és 2018-as F1-es versenygépét
2018. febr. 20. 18:54

Egymás mellett a Renault F1 Team tavalyi és idei autója, amit ma mutatott be a francia gyártó mérnöki csapata.

A Renault a háttérben messze nagyobb lépéseket tett meg előre, mint a mezőnyben. Ne feledjük, a Lotus-tól egy több sebből vérző csapatot vettek vissza, amit időközben rengetegen elhagytak a rossz anyagi helyzet miatt.

Ezek után egyértelmű volt, hogy maga az autó fejlesztése háttérbe szorul. A nemrég bemutatott R.S.18 névre keresztelt konstrukció azonban már teljes egészében a Renault saját tervei alapján készülhetett el, nyilván másolva, vagy továbbgondolva néhány megoldást a riválisoktól, vagy a top-csapatoktól.

Maga a Renault strukturálisan top-csapatnak tekinthető, de ez az eredményekre még messze nem igaz. A vezetőség is úgy látja, hogy leghamarabb 2 éven belül tarthatnak ott, hogy valós esélyük lehet a végső győzelemre, vagy arra, hogy beleszóljanak a bajnoki csatározásokba.

„A tavalyi év sok szempontból sikeres volt”- mondta Cyril Abiteboul, a Renault csapatának első embere a bemutató kapcsán. „Ez volt a második év a csapat újjáépítésében és egy további lépés a hosszútávú terveinkben és céljainkban”- folytatta a szakember.

„2016 teljes mértékben az új emberek felvételéről szólt, a befektetésről, új szponzorok szerzéséről, új tehetségekről és a brand építéséről. Sok területen fejlődést láttam az elmúlt években: kilencedik helyről a hatodikra léptünk előre – sok versenyen gyakran mi voltunk a negyedik leggyorsabbak a rajtrácson. Ez megtestesülése a minket űző erőnek, az elkötelezettségnek és az odaadásnak, ami egy nagyon ambiciózus terv felé visz minket. Ez egy mennyiségileg is jól kimutatható fejlődés volt abba az irányba, miszerint kihívói akarunk lenni a topcsapatoknak.” - tekintett előre Abiteboul.

„Mindennel rendelkezünk ahhoz, hogy pozitívak legyünk az idei év kapcsán”- folytatta. „Két nagyon tehetséges és ambiciózus versenyzőnk van. Nico tavaly pontosan azt nyújtotta nekünk, amire szükségünk volt a tapasztalata révén, a tudása révén, és a képessége révén, miszerint pályán és azon kívül is vezetni tudja a csapatot. Carlos a szezon végén csatlakozott és valami frisset hozott nekünk, pontokat szerzett, hogy segítsen minket a konstruktőri csatában. Ha ez nincs, nem végzünk ott, ahol végeztünk”- állapította meg.

Az R.S.18 egy messze átgondoltabb konstrukciót rejthet maga mögött, de pillanatnyilag ebből nem sokat láthatunk. Legalábbis a most bemutatott autó nem sokban tér el az R.S.17-től. Ha teljesen leegyszerűsítjük a dolgot, akkor azt mondhatjuk, hogy az oldaldobozok különböznek, és a Halo rajta van az autón.

De valóban ennyiről van szó, vagy az autó sokat fog még változni és az igazi „kincset” a kasztni alatt találjuk?

Oldalnézetből az R.S. 17 és az R.S.18

 

Felülnézetből az R.S. 17 és az R.S.18

 
 
Következő Forma-1 cikk

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Renault F1 Team
Cikk típusa Elemzés