Kommentcsend a Toro Rossónál, Hartley-t leállította a csapat

Mintha feszültség alakult volna ki a Toro Rosso garázsában, ami egyre erősebb, legalábbis erre engednek következtetni a versenyzők szavai. Brendon Hartley úgy érzi, nem mindig kapja meg ugyanazokat a lehetőségeket, ráadásul már nem is nyilatkozhat bizonyos kérdésekben.

Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso, and Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Gasly 28, Hartley mindössze 4 pontot szerzett eddig 2018-ban, és rendre elhangzik a vezetőségtől, hogy ennél többet kell mutatnia a WEC-ből érkezett versenyzőnek, ha meg akarja tartani az ülését. A Red Bull közben „bekészítette” Albont is arra az esetre, ha a versenyzőváltás mellett döntenek, akit a Nissan Formula E-projektjéből hívtak vissza az érvényes szerződése ellenére. Hartley úgy érzi, egész évben hozta, amit elvárnak tőle, de a kép ennél árnyaltabb, pláne akkor, ha a feltételek kerülnek szóba.

„Egész szezonban fejlődtem és nem mindig kaptam meg a lehetőségeket a versenyeken; nem volt olyan stratégia, ami segítené a másik kocsit, vagy olyan, hogy nagyon közel lehessünk az időmérőn. Ellenkezőleg, épp hogy lemaradtunk, és ez adja a különbséget a pontok tekintetében”- sorolta Hartley.

„Úgy érzem, egyre erősebb lettem a szezon alatt. Bebizonyítottam Austinban, és annak ellenére, amit a sajtóközleményben mondanak, semmi baj sem volt a másik kocsival a futamon. Tényleg jól teljesítettem, és örömmel töltött el, hogy pontokat szerezhetek. Tudom, hogy jó munkát végeztem, és nagy segítség voltam a csapatnak a Hondával zajló fejlesztésben, egész szezonban csapatjátékos voltam. Remélem, itt leszek jövőre.”

Az általa említett közleményben Gasly és Tost is arról beszélt, hogy a sérült padlólemez miatt rossz helyzetbe került a francia Austinban. „No comment”- mondta Hartley arra a kérdésre, miszerint esetleg nagyobb támogatásra lenne szüksége a csapat részéről az üggyel kapcsolatban.

Még több F1 hír:

Azt sem akarta elmondani, hogy vannak-e új információi a témában, vagy azt, hogy kitart-e álláspontja mellett. „Nem engedték meg, hogy kommentáljam ezt.”

Gasly elmondta, az első körben két olyan incidens is történt, melyek hatással lehettek a kocsira Amerikában: először kikerülte Stroll és Alonso ütközését, ami egy nagyobb ugratással is járt, majd később egy méretes karbondarab került egyenesen a padlólemez alá, amit mindenki más kikerült.

Hartley-val ápolt kapcsolatáról elmondta, „nagy nyomás nehezedik rá, és jelen pillanatban úgy tűnik, kicsit máshogy tekint a dolgokra, mint tette azt a szezon elején”. Mi a meglátása arról, amit Hartley mondott az austini eseményekről? „Jelenleg sok mindent mond. Semmit sem kell kommentálnom”- jegyezte meg Gasly.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg és Vettel sisakot cserélt egymással
Következő cikk A Mexikói Nagydíj F1-es rajtrácsa a büntetések után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország