Háromnapos teszttel hangolódik a 2023-as szezonra a Ferrari

A Ferrari leporolja a 2021-es autóját, és háromnapos tesztet tart a házi tesztpályáján, Fioranóban, ahol nem csak Charles Leclerc és Carlos Sainz, de a tartalékpilóta Antonio Giovinazzi és Robert Svarcman is felkészülhet a 2023-as szezonra.

Filming day at Fiorano with the Ferrari SF21

Miközben a 2023-as autók hamarosan már a gyártósorra kerülnek az első filmforgatási napok és a téli teszt teljesítéséhez, akinek lehetősége van, egy korábbi autóját felhasználva a pilótáit is felkészíti a rövidesen kezdődő szezonra.

Az Aston Martin és a Mercedes Jerezben a 2022-es autójával vesz majd részt a Pirelli gumitesztjén, míg a McLaren szintén előveszi még a 2021-es autóját azért, hogy Oscar Piastri minél tapasztaltabban vághasson neki az első szezonjának a Forma-1-ben.

A Ferrari már decemberben tartott egy tesztet Fioranóban a 2022-es autójával, szintén a Pirelli munkáját segítve, most viszont kifejezetten a pilóták és a csapat átmozgatására tartanak tesztet a házi pályájukon.

Még több F1 hír:

A tesztkorlátozások miatt csak az előző generációs SF-21-et vehetik elő, és a Pirelli erre a célra elkülönített demóabroncsait használhatják majd. Charles Leclerc és Carlos Sainz egy-egy napot kap arra, hogy fizikálisan-mentálisan átmozgassák magukat a bahreini téli teszt előtt, míg a harmadik napon a Ferrari két tartalékosa, Antonio Giovinazzi és Robert Svarcman osztozik majd.

Giovinazzi 2023-ban a Ferrari WEC Hypercar autójának egyik pilótája lesz, azonban a 2022-ben parkolópályára kerülő Svarcman még mindig nem talált magának aktív versenyprogramot 2023-ra.

Az izraeli állampolgárságot kapó orosz pilóta legutóbb a Chip Ganassi Racinggel tesztelt Sebringben, ahol meg is futotta a teszt leggyorsabb körét, azonban a CGR negyedik autóját egykori ferraris és premás csapattársa, Marus Armstrong kapta a 2023-as szezonra.

A négy pilótán kívül a teszt Frederic Vasseur csapatfőnöknek is jó lehetőséget biztosít majd arra, hogy még alaposabban megismerkedjen a Ferrari működésével a 2023-as szezon előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Cadillacet nem tántorította el a belépéstől az F1 távolságtartó reakciója
Következő cikk Így oldaná meg az Alfa Romeo az idei szezon közben felfedezett problémáit

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország