Forma-1
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Három tonna festék és két DRS-zóna Abu Dhabiban, a 2018-as szezonzárón

megosztás
hozzászólás
Három tonna festék és két DRS-zóna Abu Dhabiban, a 2018-as szezonzárón

Utolsó állomásához érkezett a 2018-as F1-világbajnokság, és a szezonzárót idén is Abu Dhabiban rendezik. A pályán csak pár módosítást kellett végrehajtani a tavalyi állapotokhoz képest.

Mindössze a rázókövekhez nyúltak hozzá a 21 kanyarból álló és 5.554 km hosszú pályán, melyen 55 kört fognak megtenni vasárnap a mezőny tagjai. A 12-es és 13-as kanyarok között megtoldották a narancssárga bukkanókat a menetirány szerinti jobb oldalon, méghozzá 16 méterrel lettek hosszabbak. Az utolsó, azaz 21-es kanyar kijáratában 50 mm magas „hurkákat” fektettek le a negatív rázókő mögé, ezzel próbálják a versenyzők kedvét szegni attól, hogy túl szélesen vegyék a vonalvezetést.

Két DRS-zónát jelöltek ki erre a hétvégére a pályán: az első a 7-es és a 8-as kanyarok között, a második 9-es és 11-es kanyarok között helyezkedik el. Mindkettő külön mérőponttal bír, tehát nem elég, ha valaki csak az elsőben van kellően közel az előtte haladóhoz.

Charlie Whiting mellett olyan nevek alkotják a versenybírói panelt Abu Dhabiban, mint Garry Connelly, Dennis Dean, és Felipe Giaffone, aki az IndyCarban is indult, egy futamgyőzelmet szerzett az amerikai sorozatban még 2002-ben, később kamionnal versenyzett hazájában, Brazíliában.

Ami a pálya előkészítését illeti, csütörtökkel bezárólag naponta több mint 500 kg festéket visznek fel a rázókövekre, így végül 2-3 tonna anyagot használnak el a látványos dekorhoz. Ebből 4500 liter a pálya védjegyének számító Yas Kék árnyalat. Annak érdekében, hogy a növényzet tekintetében se szenvedjenek hiányt, két és fél hektárnyi „zölddel” dobják fel a hangulatot.

Kubica 2019-re megállapodott a Williamssel

Előző cikk

Kubica 2019-re megállapodott a Williamssel

Következő cikk

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint Alonso bajnoki címével minden más lett volna

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint Alonso bajnoki címével minden más lett volna
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Abu Dhabi Nagydíj