Három stratégia is befutó lehet Interlagosban, de a két csere a valószínűbb

Három stratégia is befutó lehet Interlagosban, de a két csere a valószínűbb

A Pirelli szerint három járható út is van Brazíliában, de arra a legnagyobb az esély, hogy a versenyzők kétszer állnak ki cserélni. Az olasz cég elégedett az abroncsok teljesítményével, ráadásul a kopás is kisebb, mint egy évvel ezelőtt.

A Q3-ban volt a legmagasabb a pályahőmérséklet a hétvége folyamán, ekkor 50 Celsius felett mértek a Pirelli emberei. Végül Rosberg hozta el a pole-t, sorban ötödik alkalommal. A köridők nem javultak tavalyhoz képest, ami leginkább annak tudható be, hogy új rázókövek vannak Interlagosban, és a versenyzők nem támadják őket annyira, inkább elkerülik a magas elemeket.

A gumikopás és az elhasználódás kisebb, mint tavaly volt, és a kétcserés stratégia a leggyorsabb a 71 körös futamon, de abból kétfajta is van. A három kiállás is lehetséges, de ez olyan tényezőktől függ, mint a forgalom és a pályán elfoglalt pozíció. A három kiállás így festene: kezdés a lágyon, majd ismét lágy a 15. és 30. körökben, mielőtt a 46. körben felkerül a közepes abroncs.

A leggyorsabb kétkiállásos a következők: kezdés lágyon, közepes a 17. körben, ismét közepes a 44. körben. Alternatíva: kezdés a közepes abroncsokon, váltás lágyra a 27. körben, majd közepes a 44. körben. Az időkülönbség minimális a három stratégia között.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING