Három sprintfutam 2021-ben? Csütörtökön szavaznak róla...

Elképzelhető, hogy a Forma-1 2021-es évében jelentős változások kerülnek bevezetésre, ezek közül pedig a legjelentősebb a sprintfutamok megjelenése lehet. Az F1 bizottsága a csütörtöki ülésen szavaz a tervről.

Guests and dignitaries on the grid with Stefano Domenicali, Chief Executive FOM

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Liberty Media korábban több alkalommal is belengette a sprintfutamok bevezetésének lehetőségét, idén pedig úgy néz ki, hogy gyakorlatban is ki fogják próbálni ezt a változtatást. 2021-ben három alkalmat jelöltek meg, amikor sort kerítenének a rövid futamokra, és amennyiben beválik a módosítás, 2022-ben szélesebb körben is bevezetnék.

Ebben az esetben a kvalifikációra egy nappal korábban, tehát pénteken kerülne sor, és ez dönti el a szombati sprintverseny rajtsorrendjét, majd ennek a végeredménye hivatott meghatározni a vasárnapi verseny felállását.

A sprintversenyek jelentősen rövidebbek lennének, mint a vasárnapi futamok. Úgy tervezik, hogy a kvalifikációra szánt egyórás időintervallumba bele fognak férni, viszont további információkat nem közöltek, tehát az még kérdéses, hogy milyen szabályok vonatkoznának az abroncsokra, illetve hogy milyen pontokat osztanának az eredmények alapján.

Még több F1 hír:

A tervek hátterében egyértelműen a szórakoztatási faktor növelésének szándéka áll, és a 2020-as idényben a RaceFans értesülései alapján Kanada, Monza és Brazília lehet a kiválasztott helyszín, ahol tennének egy próbát.

Az arra vonatkozó erőfeszítések, miszerint fordított rajtrács szerint álljanak fel a csapatok, hogy a gyengébb teljesítményre képes alakulatok is lehetőséghez jussanak, Stefano Domenicali szerint nem kivitelezhetők, erre tehát nem lehet számítani a jövőben.

A Magyar Nagydíj lett 2020 legnézettebb Forma-1-es futama


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brundle: A Mercedes akarata érvényesült, 2022-ben változás jöhet
Következő cikk Perez Newey-ról: Olyan, mintha egy másik versenyzőhöz beszélnék

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország