Három Renault-junior kap Forma-1-es tesztlehetőséget

A Renault bejelentette, hogy három juniorversenyzőjük tesztelheti majd a francia istálló 2018-as autóját: Christian Lundgaard, Oscar Piastri és Guanyu Zhou gurulhat pályára Bahreinben.

Guanyu Zhou, Renault Sport Academy, tests Renault 2017 F1 Car in Austria

A Renault egy négynapos privát tesztet szervezett a juniorpilótáinak, amelyre október 29. és november 2. között kerül majd sor. Ezen a négy napon három Renault-junior fog osztozni.

A tesztprogram szerves résztvevője egy Renault R.S.18-as autó lesz, ami a legújabb modell azok közül, amelyre már nem vonatkoznak tesztkorlátozások, így pedig a fiatal versenyzőnknek lehetőségük lesz a hosszú körözgetésre.

A tesztet a Formula 2-es futamgyőztes Christian Lundgaard fogja megkezdeni október 29-én, akinek ez lesz a harmadik Forma-1-es tesztje. A dán azt nyilatkozta, hogy ez egy kiváló lehetőség lesz számára, hiszen az F2 utolsó két fordulóját Bahreinben fogják megrendezni.

Még több hír:

„Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy jövő héten az R.S.18-cal tesztelhetek. Korábban két napot tesztelhettem Forma-1-es autót, ezért megpróbálok ezekre a tapasztalatokra építeni. Korábban még sosem versenyeztem Bahreinben, tehát azért is lesz értékes számomra a tesztelés, mert a Formula 2-ben az utolsó két fordulót Bahreinben rendezik.”

Lundgaard Oscar Piastrinak fogja átadni az autót, tehát az ausztrálé lesz a második tesztnap. Piastri idén bajnok lett az FIA F3-as bajnokságban, és ez lesz az első Forma-1-es tesztje.

„Nagyon izgatott vagyok, amiért jövő héten az R.S.18-at vezethetem Bahreinben. Nyilvánvalóan ez lesz az első Forma-1-es tesztem, ezért egyértelműen nagyra értékelem a lehetőséget, és nagyon sokáig emlékezni fogok erre.”

Oscar Piastri, Prema Racing celebrates on the podium with the champagne and the trophy

Oscar Piastri, Prema Racing celebrates on the podium with the champagne and the trophy

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Korábban már vezettem a bahreini pályán, hiszen itt került sor az FIA F3-as bajnokság szezon előtti tesztjére, de még sosem köröztem F1-es kocsival, ezért alig várom, hogy kimehessek a pályára.”

Az utolsó két tesztnapon pedig Guanyu Zhou vezetheti majd a Renault-t, aki már idén is tesztelt a francia istállóval egy privát teszten.

„A bahreini tesztek a tervezett programunk része, amelyet az akadémistáink kapnak meg minden évben már 3 éve. Christian és Zhou másodszor vezetheti az R.S.18-at, míg Oscarnak ez lesz az első Forma-1-es tesztje, amit az FIA F3-as bajnoki címmel és a folyamatos fejlődésével érdemelt ki” – mondta a Renault Sport Academy igazgatója, Mia Sharizman.

„Vettel szerződésében biztos van egy Strollra vonatkozó záradék!”


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Ezt nem engedhetjük meg magunknak, ha a VB-ért akarunk harcolni!
Következő cikk HIVATALOS: Grosjean távozik a Haas csapatától!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország