Három probléma is hátráltatta már idén Bottast

A Mercedes pilótája, Valtteri Bottas elmondta, hogy ő és a Mercedes is eszközölt változtatásokat a kormányának kijelzőjén – mint ismeretes, a Magyar Nagydíjon a finn pilótát egy, a kormányán felvillanó fény zavarta meg, összesen pedig három problémával szembesült a három verseny alatt.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1, and Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A legutóbbi Forma-1-es versenyen, a Magyar Nagydíjon Valtteri Bottas rajtja meglehetősen gyengén sikerült, miután a kormánykijelzőn felvillant egy fény, ennek hatására megmozdult, majd megtorpant, így pedig számos pozíciót vesztett a második helyről rajtoló Mercedes-pilóta.

Amikor a Motorsport.com erről kérdezte Bottast a Brit Nagydíj csütörtöki napján, Bottas elmondta, egyszerűen az történt, hogy a fordulatszámot jelző fény akkor villant fel a kormányának a kijelzőjén, amikor nem számított erre.

„Nyilvánvalóan meglehetősen jó elemzést futtattunk a rajttól kezdve, hiszen mindig ezt tesszük. Egyszerűen a fordulatszámot jelző fény felvillant a kijelzőn. De azóta már változtattunk ezen, hogy ne kelljen ismét szembenéznem ezzel a problémával, máskülönben újra hibázhatnék. Tehát változtattunk, hogy ez ne történjen meg újra.”

Még több F1 hír:

A szezon első 3 versenyén viszont Bottas nem csak a kormánykijelzős problémával szembesült, más gondokról is szót ejtett Silverstone-ban – a hungaroringi időmérőn túl kevés üzemanyaggal futott, míg Ausztriában nem a megfelelő hasmagassággal ment.

„Az üzemanyaggal kapcsolatos problémát is a múlt heti elemzésünkben találtuk meg. Volt valamilyen gond az üzemanyagrendszerrel, emiatt körülbelül 2 kilogrammal több üzemanyag volt a kocsimban az időmérőn.”

„Úgy emlékszem, azt mondták, talán 80 ezredmásodperccel voltam így lassabb az időmérőn a Q1 után. De a csapat reagált erre és tanult ebből. Tehát remélhetőleg nem lesz még egyszer ilyen gondunk. Nem ideális az ilyen egy időmérőn, amikor ezredmásodpercek dönthetnek.”

Bottas a Magyar Nagydíj időmérőjén 107 ezredmásodperccel maradt el Hamiltontól, ezek szerint lehetséges, hogy a probléma nélkül 27 ezredmásodperc választotta volna el hatszoros világbajnok csapattársától.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

Az ausztriai problémáról pedig ezt mondta a finn pilóta:

„A hasmagasságos probléma már nem is emlékszem, mikor, de talán a második versenyen volt gond. Itt csak néhány milliméterről, egy emberi hibáról beszéltünk. Ennyi az egész. De nem hiszem, hogy nagy különbséget jelentett volna a dolog. Talán az esőben ez fontosabb is volt, mint a versenyen, de nem hiszem, hogy ez egy túlságosan rossz dolog lett volna.” – így Bottas.

Leclerc szerint nem lenne helyes ujjal mutogatni a Ferrarinál…


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy F1-es csapat már tagadja, hogy ők keresték volna meg Pérezt a hírek hallatán
Következő cikk Vettel szerint nullához közeli is lehet a hőmérséklet az idei német futamon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország