Verstappen komoly előnnyel verte a két Mercedest, Sainz csúnyán összetörte a Ferrarit

Egy új pilótával a mezőnyben vette kezdetét a Holland Nagydíj harmadik szabadedzése, ugyanis Kimi Räikkönen koronavírusos lett, így nem vehet részt a hétvége további részében. Helyére most Robert Kubica ült be, aki komoly feladat elé nézett, hiszen a harmadik edzés sem múlt el piros zászló nélkül.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Néhány pilótának igazán fel volt adva a lecke a Holland Nagydíj szombati napján, mivel a pénteki események eléggé érdekesre sikerült, miután többször is piros zászlóval kellett megszakítani a gyakorlásokat.

Lewis Hamilton autója például az FP2 elején állt meg, így neki mindenképpen volt mit behoznia, a korábban említett Kubicának pedig csak egyetlen edzése volt arra, hogy felkészüljön az időmérőre és a futamra.

A zöld jelzés után ismét sokan rögtön a pályára hajtottak, és meg is kezdték a körözést. A Ferrarik ismét jó tempót mutattak, mint ahogyan az Alpine versenyzője, Fernando Alonso is, aki a közepeseken átvette a vezetést.

Még több F1 hír:

Mögötte Charles Leclerc és Sergio Perez érkezett, de ezek az időeredmények még jelentősen elmaradtak a tegnapi legjobb köröktől. Nagyjából húsz perc elteltével azonban megint érkezett a piros jelzés, köszönhetően Carlos Sainznak, aki a 3-as kanyarnál törte össze komolyabban autóját.

A spanyol pilóta éppen gyorskörön volt, és úgy tűnt, hogy a 2-es kanyarból kifelé jövet elkönnyült az autója, és ezért elveszítette az irányítást felette, majd pedig nagy erővel csúszott a gumifalba, és jelentősen megtörte a Ferrarit.

Könnyen előfordulhat, hogy emiatt majd nem indulhat el az időmérőn, ami komoly érvágás lenne számára, hiszen tegnap remekül ment, és akár egy igen jó eredmény is kinézhetett volna számára.

A mentés közel tíz percig tartott, de most minden rendben ment, így utána újra kijöhetett mindenki a bokszból. Röpködni is kezdtek a gyorskörök, mivel rengeteg idő ment el a három gyakorlás során a sok incidens miatt, így a versenyzők igyekeztek minél jobban felkészülni a délután háromkor kezdődő időmérőre.

 

22 perccel a vége előtt a hazai hős, Verstappen a közepeseken a hétvége addigi legjobb idejével állt az élre. Őt ekkor Lando Norris és Valtteri Bottas követte. Jól mozgott az Alpine is Alonso alatt, a spanyol pedig látszólag ráérzett a zandvoorti aszfaltcsíkra, hiszen végig az élmezőnyben volt, és márkatársa, Esteban Ocon is gyorsnak tűnt.

A 60 perc során többen is keresték vagy túllépték a határokat, például Sebastian Vettel és Norris is megjárta a kavicságyat egyszer-egyszer. Az utolsó negyed órában pedig tényleg mindenki rákapcsolt, felkerültek a lágyak, és vélhetően már a motorokat is komolyabb fokozatba kapcsolták.

Ennek eredménye az lett, hogy Verstappen 1:09,623-as időt repesztett, amivel több mint öt tizeddel előzte meg a második helyen álló Bottast, és közel nyolc tizeddel Hamiltont. A két Aston Martin is feljött a legjobb tízbe, miközben a Williamsek is erősebbnek tűntek, mint tegnap.

Az utolsó percekben az élen már nem történt változás, így Verstappen először tudott szabadedzést nyerni ezen a hétvégén Zandvoortban a holland rajongótábor nagy örömére, mögötte pedig a két Mercedes végzett. Perez behozta a negyedik helyre a másik Red Bullt, a top ötöt pedig Alonso zárta.

A kvalifikáció tehát délután háromkor veszi kezdetét, és érdemes lesz követni minket akkor is, hiszen még mindig nehéz megítélni, hogy ki a pole pozíció legnagyobb esélyese. Az biztos, hogy a Mercedes és a Red Bull között dőlhet majd el, de hogy pontosan ki lesz a legboldogabb, az még kérdéses.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 13 1'09.623     220.220
2 Finland Valtteri Bottas 17 1'10.179 0.556 0.556 218.475
3 United Kingdom Lewis Hamilton 22 1'10.417 0.794 0.238 217.737
4 Mexico Sergio Perez 20 1'10.526 0.903 0.109 217.400
5 Spain Fernando Alonso 16 1'10.670 1.047 0.144 216.957
6 United Kingdom Lando Norris 19 1'10.781 1.158 0.111 216.617
7 Canada Lance Stroll 19 1'10.842 1.219 0.061 216.430
8 Germany Sebastian Vettel 20 1'10.872 1.249 0.030 216.339
9 Monaco Charles Leclerc 20 1'10.896 1.273 0.024 216.266
10 France Pierre Gasly 21 1'11.005 1.382 0.109 215.934
11 Australia Daniel Ricciardo 19 1'11.013 1.390 0.008 215.909
12 Canada Nicholas Latifi 19 1'11.083 1.460 0.070 215.697
13 France Esteban Ocon 23 1'11.180 1.557 0.097 215.403
14 United Kingdom George Russell 20 1'11.274 1.651 0.094 215.119
15 Italy Antonio Giovinazzi 20 1'11.299 1.676 0.025 215.043
16 Spain Carlos Sainz Jr. 5 1'11.940 2.317 0.641 213.127
17 Japan Yuki Tsunoda 29 1'11.980 2.357 0.040 213.009
18 Russian Federation Nikita Mazepin 23 1'12.136 2.513 0.156 212.548
19 Poland Robert Kubica 28 1'12.162 2.539 0.026 212.471
20 Germany Mick Schumacher 20 1'12.366 2.743 0.204 211.872

A Ferrari jól ment pénteken, de ez még nem jelent semmit

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Döntöttek a versenybírók Verstappen ügyében
Következő cikk A Mercedes a legkevésbé használt motorokra váltott Hamilton problémái után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország