Haragszik még a Honda Alonso korábbi megjegyzései miatt?
Fernando Alonso híresen kritikus álláspontot viselt a Honda Forma-1-es munkájával kapcsolatban a McLaren versenyzőjeként, de mi a japán márka véleménye arról, hogy egy olyan csapattal kötöttek szerződést, akiknél a spanyol kétszeres világbajnok versenyez?
Ahogyan arról hajnalban beszámoltunk, a Honda hivatalosan is megerősítette, hogy az Aston Martin gyári motorbeszállító partnere lesz a 2026-os Forma-1-es szezontól, miután a két márka együttes erővel próbálja megszerezni a bajnoki címet.
Az Aston Martinnál jelenleg is az a Fernando Alonso versenyez, akinek híresen rossz volt a kapcsolata a Hondával azalatt a három év alatt, ameddig a Honda a McLaren partnere volt, amely a „GP2 Engine” megjegyzésben csúcsosodott ki a Honda hazai futamán, a 2015-ös Japán Nagydíjon. Bár egyelőre kérdéses, hogy Fernando Alonso 2026-ban is a rajtrácson lesz-e még, hiszen addigra már 45 éves lesz, a pilóta és a gyártó kapcsolata előkerült a két márka közös sajtótájékoztatóján is.
Miután a Honda kijelentette, hogy a pilótakérdést a jövőben is az Aston Martinra hagyja majd, leszögezték, hogy Alonsóval sem tartják a haragot.
„Amennyiben ismét Alonso képviselné a márkánkat pilótaként, egyáltalán nem elleneznénk ezt” – nyilatkozta a Honda versenyrészlegének elnöke, Koji Watanabe.
Az egyezség tető alá hozásában nagy szerepet játszó Martin Whitmarsh hozzátette, hogy Alonso szerepe egyáltalán nem kerül szóba a tárgyalásaik alatt.
„Természetesen elmondtam Fernandónak, hogy milyen irányba változik a csapat jövőképe, ő pedig rendkívül intelligens. Tudom, hogy mindenki bizonyos megjegyzésekre gondol most, de ő is ismeri és tiszteli a Honda munkáját” – nyilatkozta többek között a Motorsport.com-nak Whitmarsh, aki hozzátette, hogy Alonso is pontosan tisztában van azzal, hogy Honda-motorral nyerték meg a 2021-es és 2022-es világbajnokságot.
„A Honda 21-ben és 22-ben is bajnok lett, így kiváló partnert üdvözölhetünk. Szerintem egy 2026-os szezon még nem szerepel Alonso tervei között, de nagyszerű lenne akkor is az autóban tudni.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.