"Happy Leclerc" álomszerűen kezdett a Ferrarival

Charles Leclerc első ferraris napján szépen mutatkozott be, hiszen a fiatal tehetség 157 megtett körrel az élen végzett.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Charles Leclerc érthető módon nagyon boldogan nyilatkozott a mai napot követően, hiszen a monacói ferraris bemutatkozása ennél jobban nem is végződhetett volna.

"Happy Leclerc", vagyis "boldog Leclerc" - állt a Ferrari sajtóközleményében: "Nagyon boldog vagyok azzal, ahogy a mai nap sikerült. A piros zászlós megszakítások ellenére teljesítettük a programunkat, és a végén 157 körig jutottam, ami sok hasznos adatot eredményezett."

"Gyorsan kényelmesen éreztem magam az autóban, és azt kell mondjam, nagyon élveztem is. Hogy mit éreztem? Mindig is érzelemmel tölt el, ha beülsz egy Ferrariba, de ma ezt félre kellett tennem, hiszen el kellett végeznem a munkát a csapatnak. Reméljük, hogy a következő napokban is így folytatjuk, mert nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb km-t tegyük meg a kevéske rendelkezésünkre álló pályán tölthető tesztnapon."

Holnap ismét Sebastian Vettel ül az SF90 volánja mögé, mielőtt az utolsó napon újra a francia ülne autóba. 

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton és Bottas is kipipálta a mai programot
Következő cikk Kényelmetlen helyzet a Haasnál: Fittipaldi azt hitte, viccelnek vele a beugróval

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország