Hamiltont jobban érdekelné valami más az F1 után

Lewis Hamilton elmondta, „nem szeret a visszavonulásra gondolni”, ugyanakkor abban bizonyos, hogy inkább valami mást csinálna az aktív évei után, nem maradna a Forma-1 berkeiben. Az ötszörös világbajnok kiemelte, nem kíván bevállalni valami szuperkönnyű szerepet a paddockban, miután szögre akasztja a sisakot.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Hamilton idén rendkívül aktív volt a pályákon kívül is, köszönhetően a Tommy Hilfigerrel kötött megállapodásnak, melynek keretében saját kollekciót is bemutattak, többek között Sanghajban volt közös bemutatójuk. Nemrég Hamilton elhintette, szívesen venne részt az FIA tevékenységében, vállalva jótékony feladatokat, legyen szó például az oktatásról. Ami az F1 utáni időket illeti, még nincsenek konkrét tervei a Mercedes regnáló világbajnokának. 

„Nem igazán tudom, mi van az F1 után”- mondta Hamilton a csapatszponzor Hewlett Packard Enterprises rendezvényén. „Sok sportolóra – férfira és nőre egyaránt – igaz, hogy egész életükben sportoltak, amikor leállnak a versengéssel. Én nyolc éves korom óta versenyzek. Teljes mértékben erre koncentráltam. Ami az F1-en kívüli részidős szerepemet illeti, próbálok rájönni arra, mi mást akarok csinálni, vagy miben akarok részt venni.”

„Természetesen szuperkönnyű lenne számomra mindaz, hogy eljöjjek az összes nagydíjra, miután ennyit versenyeztem, vagy esetleg Toto helyettese legyek. Éveken át versenyeztem, és pont olyan remekül ismerem, mint bárki más. De jobban érdekel, hogy valami újat tanuljak”- jegyezte meg a brit.

Az FIA díjátadó gáláján Hamiltonnak szegezték a kérdést, mennyi ideig tervezi még azt, hogy az F1-ben legyen.

„Ami engem illet, nem tudom, még meddig fogom csinálni. Jelenleg jól hangzik a két év. Még mindig szeretem a versenyzést, tehát az is lehet, hogy sokkal tovább fogom űzni. Ki tudja?”- tette fel a kérdést Hamilton, akinek szerződése 2020 végéig érvényes.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mi történt azóta, hogy Kubica legutóbb rajthoz állt a Forma-1-ben? Räikkönen kétszeres apuka lett...
Következő cikk Bottas ralival fogja kezdeni a 2019-es szezont Finnországban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország