Hamiltont behívta az FIA a bokszutcai átvágás miatt a Német Nagydíj után

megosztás
hozzászólás
Hamiltont behívta az FIA a bokszutcai átvágás miatt a Német Nagydíj után
2018. júl. 22. 16:20

Lewis Hamiltonnak és a Mercedes képviselőinek meg kell jelennie a szövetség felügyelői előtt a Német Nagydíj leintését követően.

Hamilton egy őrült és drámai Német Nagydíjat nyert meg vasárnap Hockenheimben. Szombaton már a Q2-ben kiesett, ráadásul mért idő nélkül egy technikai hiba miatt. Lewis számára ez nagyon fájó volt, különösen azok után, hogy Vettel a Ferrarival megnyerte a kvalifikációt.

A Mercedes címvédője azonban szokásához híven nem adta fel, és rövid időn belül a 14. helyről rajtolván már ott volt a pontszerzők között. Lewis gyakorlatilag mindent tökéletesen csinált, és az eső is az ő kezére játszott, melynek ideje alatt Vettel az élről dobta el a Ferrarit.

Hamiltonnak igazán egy nagyon necces és sokak szerint véleményes jelenete volt, amikor teljes egészében átvágta a bokszbejáratot, miután a Mercedes szó szerint az utolsó utáni pillanatokban pánikhangon rászólt, hogy ne hajtson be, hanem térjen vissza a pályára.

Lewis egy pillanatig sem gondolkozott el azon, hogy mi lehetne ennek a következménye, és teljesítette a Mercedes utasítását. Az FIA egyelőre nem büntette meg a címvédőt, aki ezzel a szezonja eddigi legfontosabb 25 pontját tehette zsebre, miközben Vettel a hazai nagydíján nullázott.

Az FIA Nemzetközi Sportszabályzatának vonatkozó pontjában az áll, hogy kizárólag vis major esetén lehet átlépni bármely irányba a pályát és a boxbejáratot elválasztó vonalat, amikor valaki behajt a pitbe, egyébként tilos. Az indoklással kapcsolatban pedig a stewardok döntenek, tehát rajtuk áll, mit tekintenek vis majornak.

Räikkönen két éve hasonló eset miatt kapott büntetést, akkor 5 másodpercet róttak ki neki. Hamilton ma 4.5 másodperces előnnyel ért be a célba az első helyen.

Hamilton a Német GP után elmondta, mennyire zűrös pillanatokban volt része a Mercedesszel, és lehet, ő volt a leghiggadtabb az egész csapatból, amikor dönteni kellett a kerékcserét illetően.

„Elkezdtem bekanyarodni, ugyanis arra kértek, menjek ki a boxba, majd azt mondtam, ’Kimi kihajt’, erre ők, ’Maradj kint’. Akkor már a bejáratban voltam”- idézte fel Hamilton. „Elkezdtem kikanyarodni, próbáltam áthajtani a füvön, majd azt mondták, ’Nem, maradj bent’. Akkor már ismét a pályán voltam. Azért említem meg mindezt, mert vannak alkalmak, amikor az ellenkezőjét csinálod annak, amit az előtted lévő kocsi, és tényleg azt éreztem, ez egy lehetőség arra, hogy az ellenkezőjét csináljuk annak, mint amit Kimi, és előnyre tehetünk szert a pályán”- folytatta. „Ezért vontam kérdőre a dolgot, és végül ez bizonyult helyesnek.”

„Annyira intenzív volt!”- mondta Hamilton. „Összezavart a dolog, mert pánikba estek a pitwallon, és valószínűleg egyedül én voltam higgadt! Azt kiabálták, ’Igen, nem, gyere be, menj ki’. Izgalmas volt! Menő látni, mennyire foglalkoztatja őket, és látni azt, hogy tűkön ülnek.”

Hamarosan kiderül, hogy az FIA miként dönt az ügyben, miután az átvágás miatt 18 óra 15 percre behívta a versenyzőt és a Mercedest.

Utólag az öröm mégsem lesz felhőtlen?

 
Következő Forma-1 cikk
A Mercedes csapatfőnöke együtt érez Vettellel

Előző cikk

A Mercedes csapatfőnöke együtt érez Vettellel

Következő cikk

Hamilton nem is figyelt Vettelre, mikor a német a falban kötött ki

Hamilton nem is figyelt Vettelre, mikor a német a falban kötött ki
Load comments

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Német Nagydíj
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Csapatok Mercedes Vásárlás
Cikk típusa Hírek