Hamiltont arról faggatták, hogy ki volt a legjobb csapattársa

Lewis Hamiltont arról faggatták, hogy hosszúra nyúló pályafutása során melyik csapattársa állította a legnagyobb kihívás elé. A brit rekroder szerint Bottasszal tudott a legjobban összedolgozni, de a brit Alonsót is megemlítette.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, is interviewed in Parc Ferme

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, is interviewed in Parc Ferme

Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton meglehetősen sok csapattársat elfogyasztott már hosszúra nyúló pályafutása során, hiszen összemérte a tehetségét Alonsóval, Buttonnal és Rosberggel is. A Sky Italia most arról faggatta a hétszeres bajnokot, hogy melyik pilóta állította a legnagyobb kihívás elé.

„Őszintén, ez attól függ, hogy milyen pillanatában voltam életemben” – jelentette ki Hamilton. „Amikor még gyerek voltam, találkoztam Alonsóval. Elkötelezett voltam és tehetséges, de nem tudtam, hogyan kezeljem a dolgokat.”

„Aztán más helyzetben találtam magam Kovalainennel, Jensonnal és Nicóval. Különböző dolgokat tanultam mindegyikőjüktől. Mindegyik kihívás elé állított. Sosem lehet kizárni a csapattársad, mert tanulsz tőle, valamint ő is tanul tőled.”

Még több F1 hír:

„Nem változtatnék semmit az utazásomon mellettük, akár jobbak voltak, akár rosszabbak. Nemrég azt mondtam a jelenlegi csapattársamról, hogy ő volt a legjobb, de látnotok kell, hogy mit értettem ezalatt.”

„Egy olyan sportban szerepelünk, ahol két bajnokságot is megpróbálunk megnyerni – a konstruktőri- és egyéni bajnokságot –, de kettőnknek ez utóbbi a fő munkánk, szóval együtt kell dolgoznunk. Ő (Bottas) volt az első csapattársam, akivel úgy igazából kommunikáltam.”

„Nem titkoltunk el egymás elől semmit, próbáltunk javítani egymáson, segítettük egymást, hogy a legjobb verziónkat hozzuk elő magunkból. Ez nem történt meg köztem és a többi pilóta között. Ez egészen különleges” – árulta el Lewis Hamilton, akinek jövőre már George Russell mellett kell bizonyítania.

Ígéretesen alakul az Audi és a Porsche F1-es csatlakozásának esélye

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas „nem igazán” aggódik az Alfa Romeo jelenlegi formája miatt
Következő cikk Verstappen statisztikái romlottak, Bottas és Sainz statisztikái pedig javultak az F1 2021-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország