Hamiltont alázattal töltik el egyik gyerekkori hősének méltató szavai

Miután az 1996-os világbajnok, Damon Hill elismeréséről adott hangot Hamilton 100. pole pozíciójának okán, a hétszeres világbajnok elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy az egyik gyerekkori hőse ilyen gondolatokat fogalmazott meg vele kapcsolatban.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, in Parc Ferme

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az idei Spanyol Nagydíj szombati napja történelmi jelentőségű volt, hiszen Lewis Hamiltonnak sikerült megszereznie karrierje 100. rajtelsőségét, ehhez foghatót pedig még soha senki nem tudott elérni a sportágban.

Damon Hill pedig hamar a dicsérők sorát erősítette. „Remélem, hogy felfogjuk, hogy az egyik legtehetségesebb embert szemlélhetjük, aki valaha is ezen a bolygón járt. Ő tényleg egy rendkívüli ember. Csak ámulattal lehet őt figyelni.”

Még több F1 hír:

Amikor a hétszeres bajnoknak is beszámoltak honfitársa szavairól, Hamilton elmondta, hogy sokat jelent számára, hogy ilyen tiszteletet és pozitivitást kap. „Óriási hálával tartozom Damonnak, mert emlékszem, hogy gyerekként őt figyeltem, és hatalmas tiszteletet éreztem iránta, és ez a mai napig így van.”

„Emlékszem, hogy szurkoltam neki britként, azt akartam, hogy sikeres legyen, még akkor is, ha nem neki volt a legjobb autója vagy csapata, szóval ez mindenképpen alázattal tölt el engem. Amikor egy olyan ember fogalmaz meg tiszteletteljes és pozitív dolgokat rólad, akit olyan sokra tartasz, és akiből inspirációt merítettél, az egy lenyűgöző pillanat.”

„Ez egy olyan időszak, amikor a legjobb formámat kell nyújtanom minden egyes hétvégén. Max kivételes jól vezet, mint ahogyan Valtteri is. Az ő időmérős köreit nehéz legyőzni. Annyira közel vagyunk egymáshoz. Folyamatosan tökéletes teljesítményre van szükség, és nem gondolnám, hogy bárki képes lenne erre, de én azért próbálok a lehető legközelebb jutni hozzá.”

Verstappen nehez fogja ezt megemészteni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon 200 százalékkal jobban koncentrál, ha Mazepin ott van a közelében
Következő cikk Alonso: Nem tudom, eléggé elismerik-e Hamilton munkáját…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország