Hamiltonnál is kezdhet betelni a pohár: „Ricciardo? Ez nem ért büntetést...”

Lewis Hamilton sem igazán érti azt, hogy mi történik a versenybíráknál, akik egyre több büntetést osztanak ki a Forma-1-ben, mely nincs jó hatással a sportra. Hamarosan változásra van szükség.

Hamiltonnál is kezdhet betelni a pohár: „Ricciardo? Ez nem ért büntetést...”

A Francia Nagydíj végül egy igen eseménytelen versenyt hozott vasárnap, leszámítva pár csatát a középmezőnyben, valamint a hátul lévők között. Az élmezőny azonban érintetlen maradt, miután a Mercedes egyszerűen elhúzott, különösen Lewis Hamilton, aki egészen simán nyerte meg a futamot, mellyel tovább növelte az előnyét a bajnokságban.

Még több F1 hír:

A Forma-1-ben lévők közül sokan a rajongók pártjára álltak, amikor azt mondták, rettentő unalmassá vált a széria, miután a Mercedes minden futamot megnyer. Hamilton szerint messze nem ők a felelősek azért, hogy ez a helyzet, és mellette a Mercedes csapatának első embere, Toto Wolff is hasonlóan fogalmazott. Sőt, a Ferrari négyszeres világbajnok pilótája, Sebastian Vettel is azt mondta, hogy saját maguk okolhatóak ezért, mivel nem elég jók a Mercedeshez képest.

Közben az FIA ismét kiosztott pár büntetést. A verseny ideje alatt Sergio Pérez is időbüntetést kapott, amit a mexikói nem igazán értett, és ez egy újabb remek példa volt arra, hogy a szövetségnek hamarosan változtatnia kell, de szerencsére nyitottak rá és ezt maga Charlie Whiting utódja erősítette meg. A legnagyobb felháborodást Daniel Ricciardo futam után kapott szankciói jelentették, amivel elvesztette a pontszerző helyét, így Kimi Räikkönen, Nico Hülkenberg és Lando Norris is előrébb került, aki egy hidraulikai probléma miatt rendkívül szenvedett, noha a 7. helyen érhetett volna célba.

Ricciardo a futam után adott pár igencsak „érdekes” nyilatkozatot, melyek között volt olyan is, ami nem tűrt nyomdafestések. Nem sokkal később jött is a büntetés, amivel Hamilton sem értett egyet. A Mercedes pilótája a hivatalos Instagram oldalán keresztül írta le, hogy az utolsó körben történtek nem érdemeltek büntetést, és szerinte Ricciardo nem láthatta a mellette lévőt, akinek bőven hagyott helyet. A posztot azóta törölte, de az interneten sokan lementették a képet.

megosztás
hozzászólás
Az F1 a kevesebb büntetés érdekében változtathat a szabályokon

Előző cikk

Az F1 a kevesebb büntetés érdekében változtathat a szabályokon

Következő cikk

Verstappen édesapjával indulna Le Mans-ban az Aston Martinnal

Verstappen édesapjával indulna Le Mans-ban az Aston Martinnal
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo , Lewis Hamilton
Csapatok Mercedes , Renault F1 Team