Hamiltonnak nincs szüksége a Ferrari segítségére a bajnoki címhez

Lewis Hamilton nem érzi úgy, hogy neki és a Mercedesnek szüksége lenne arra, hogy a Ferrari segítsen számukra a Sebastian Vettel és a Charles Leclerc között kialakult rivalizálással.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lewis Hamilton számára mondhatni kizárólag a 2016-os év volt nehezebb a Mercedesnél, amikor Nico Rosberg megnyerte a bajnokságot. Ezen kívül a német csak időszakosan helyezte nyomás alá, míg Valtteri Bottas továbbra sem tudja azt hozni, amit az elődje csinált, bár neki is kellett pár esztendő ehhez a brit világbajnok mellett.

Még több F1 hír:

Hamilton gyakorlatilag hatszoros világbajnoknak mondhatja magát, köszönhetően annak, hogy az év első felében komoly előnyre tettek szert. A Ferrari a nyári szünetet követően feléledt, de már túl későn. Charles Leclerc és Sebastian Vettel között közben egy érdekes rivalizálás alakult ki, ami pedig leginkább a Mercedes malmára hajthatja a vizet.

„Nem hiszem, hogy segítségre lenne szükségünk. Nem így nézek a dolgokra. A legjobbak akarunk lenni, így a legjobbakkal akarunk kiállni, és ha legyőzzük őket, akkor csak jobb érzés lesz. Mosolygok, mert érdekes az emberek értelmezése arról, hogy mi történik, és mi nem történik ott. Nem vagyok elég közel ahhoz, hogy ezt lássam.”

„A legutóbbi futam után sok mindent írtak a sajtóban, de láttam Sebastiant a verseny után, és úgy nézett ki, mintha egy harmonikus helyen lenne. Kívülről ezt lehetett látni. Félelmetes erőt képviselnek, és jelenleg hihetetlen munkát végeznek, és nagyon nehéz lesz ellenük a hátralévő futamokon. Megtalálták azt a csomagot, amire szükségük volt.”

„Érdekes látni, hogy hogyan alakul a jövő évi autó. Ez a következő 5 futam érdekes lesz abból a szempontból is, hogy miképpen alakul ez a kapcsolat. A csapaton belül azonban mindig lesznek súrlódások, mivel a cél ugyanaz. Ez egy csapat, amiben azonban két sportoló dolgozik. Folyamatosan próbálják kiegyensúlyozni ezt a konfliktust.”

 

„Nem igazán tudom, hogy hogyan magyarázzam ezt el, de azt hiszem, ez csak a tiszteletről szól, hogy hogyan kezeld mindezt. A kommunikáció kulcsfontosságú. Kétféle filozófia létezik: az egyik, amikor különböző filozófiát hajtunk végre, majd megnézzük, hogy ez a következő évek során működik vagy sem. Ez már hosszú ideje nem működik.”


A japánok megalkották az év legmenőbb beharangozó videóját, aminek a középpontjában természetesen az idei Japán Nagydíj áll, benne pár legendásabb jelenettel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica nem zárja ki, hogy a Haas pilótája legyen
Következő cikk Bottas elismeri, Hamilton idén jobb nála, és tart a Ferraritól, jövőre is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország