Hamiltonnak mindegy, ki a csapattársa, és nem kell még egyszer bizonyítania Alonso mellett

megosztás
hozzászólás
Hamiltonnak mindegy, ki a csapattársa, és nem kell még egyszer bizonyítania Alonso mellett
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. márc. 2. 14:43

Lewis Hamilton szerint teljesen felesleges firtatni, mi lenne, ha még egyszer Fernando Alonso mellé kerülne, vagy bárki más váltaná le esetleg Nico Rosberget, akinek idén jár le a szerződése. A háromszoros bajnok brit úgy véli, nincs mit bizonyítania.

A McLarennél Alonso és Button is volt Hamilton mellett, a Mercedesnél Rosberg próbálja meg felvenni a kesztyűt, egyelőre eredménytelenül. Ami a hosszabbítást illeti a német esetében, Wolff annyit mondott, „meg akarja nézni, hogyan alakul a szezon”. Közben Alonso a minap arról beszélt, 2014-ben felmerült a lehetősége, hogy helyet cseréljen Hamiltonnal, legalábbis ő tudott ilyen forgatókönyvről, Hamilton nevében nem tud nyilatkozni.

A címvédő elmondása szerint semmi szükség arra, hogy ismét Alonso mellé kerüljön, vagy esetleg bizonyítania kelljen.

„Nem érdekel, ki ellen versengek”- felelte Hamilton a Sky Sportsnak. „Boldog vagyok azzal, amivel rendelkezünk a csapatban. Már versenyeztünk egymás ellen (Alonsóval) ugyanabban az autóban, eredményes voltam, szóval nincs arról szól, hogy bármit is bizonyítani kellene.”

&feature=youtu.be&t=13s

Következő Forma-1 cikk
Elégedettek a McLarennél, eddig hozzák a várt számokat

Előző cikk

Elégedettek a McLarennél, eddig hozzák a várt számokat

Következő cikk

Todt számára igenis érnek valamit a szerződések, ezért nem lett Senna a Ferrari versenyzője

Todt számára igenis érnek valamit a szerződések, ezért nem lett Senna a Ferrari versenyzője

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING