Hamiltonnak "ki kellett hajtani a Mercedes belét", hogy megverje ma Bottast

Lewis Hamilton, miután hatalmas csatában meg tudta verni csapattársát, Valtteri Bottast a Portugál Nagydíj időmérőjén, elmondta, ez az egyik legnehezebb pálya, amin versenyzett és a "belét is ki kellett hajtania" az autónak, hogy első lehessen.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: motosport.com

Lewis Hamilton valószínűleg az év eddigi legizgalmasabb időmérőjét nyerte meg Portimaóban szombat délután, egy tizeddel verte csapattársát, Valtteri Bottast, de ezzel nem mondtuk el a teljes történetet.

A köridők ugyanis a Q3-ra jelentőset romlottak az erősödő szél és a közben csökkenő hőmérséklet miatt, így sokkal inkább volt lutri a harmadik szakasz, mint az eddigiek és ez érdekes taktikákat eredményezett.

További híreink:

A polet végül Lewis Hamilton a közepeseken szerezte meg, több mért kört futva egymás után, de egy ponton csak a harmadik helyen állt - utolsó körében talált még egy tizedet Bottashoz képest, és a pole-t megszerezve így értékelt:

„El nem tudom mondani, mennyire nehéz volt ez. Igen, nagyon jó autónk van, de itt a belét is ki kellett hajtani, hogy egy jó kört menj. Valtteri egész hétvégén nagyon gyors volt, minden edzést ő nyert, szóval folyamatosan kellett tekernem, hogy találjak némi időt.”

„Végül úgy döntöttem, három kört megyek, hogy a végén is legyen esélyem jobb időt menni. Az az utolsó kör, minél több telt el belőle, annál jobb lett. Ez egy iszonyatosan brutális pálya. Van, ahol azt sem látod, merre mész, csak az eget lesed hosszú ideig. Egyértelműen az egyik legnehezebb helyszín, amin valaha voltam.”

Hamilton-pole Portugáliában, Verstappen és Leclerc ismét nagyot ment!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton-pole Portugáliában, Verstappen és Leclerc ismét nagyot ment!
Következő cikk Bottas szerint a köre jó volt, a stratégiája viszont nem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország