Hamiltonnak idén sietősebb, elkezdené a tárgyalásokat 2022-es szerződéséről

Lewis Hamilton a tavalyi évvel ellentétben szeretné, ha már a nyári szünetig pont kerülne a Mercedesszel való szerződéshosszabbítási ügyének végére. A visszavonulás tehát úgy tűnik, nem opció a hétszeres világbajnok számára.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, arrives in Parc Ferme

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Lewis Hamilton és a Mercedes mindössze egy évre szerződött legutóbb, az egyezség aláírásával pedig egészen 2021 februárjáig vártak. A brit ennek ellenére elmondta, hogy nem búcsúszezonjaként tekint az idei esztendőre.

A szezont nagyszerű formában, négy futam alatt három győzelemmel kezdő hétszeres világbajnok ezúttal szeretné, ha a nyári szünet kezdetéig pont kerülne az ügy végére.

Még több F1 hír:

„Nem szeretnénk ugyanabba a helyzetbe kerülni, mint idén januárban-februárban. Tönkretette az egész telemet, és biztos vagyok benne, hogy Toto sem tudta emiatt kipihenni magát. Nem volt sok szünetünk emiatt” – emlékezett vissza az év eleji eseményekre Hamilton.

„Ésszerű döntést kell hoznunk. Nem kell siettetnünk semmit, de a megfelelő időben el kell kezdenünk a megbeszéléseket, amik mindig nagyon összetettek. Nem szabad, hogy kihatással legyen az idei teljesítményünkre.”

 

„Még mindig 19 verseny van hátra a szezonból, de jó lenne, ha a nyári szünet előtt pontot tudnánk tenni az ügy végére. Így azok a heteink nyugodtan telhetnének.”

A Mercedesnél jelenleg mindkét 2022-es ülés betöltésre vár, miután Valtteri Bottas szerződése szintén lejár 2021 végén. Az ülés egyik nagy várományosa, George Russell szintén szabadon igazolhatóvá válik az esztendő végén.

Hamilton úgy érzi, hasznos információkat gyűjtött Max Verstappenről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner Wolff rádiós panaszkodásáról: „Meg akarta mutatni, ki a főnök”
Következő cikk Button: Max tehetségesebb, mint Lewis

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország