Hamiltonnak csak a győzelem számít - nem pedig a részvétel!

Hamiltonnak csak a győzelem számít - nem pedig a részvétel!

Lewis Hamilton elmondása szerint addig marad a Forma-1-ben, amíg nyerni tud. A brit bajnokot ugyanis az messze nem teszi boldoggá, ha csupán "részt vehet a versenyeken".

A címvédő januárban töltötte be 31. életévét, és már 10. szezonját tapossa a Forma-1-ben. Most kezdett bele legújabb hároméves mercedeses szerződésébe.

A háromszoros világbajnok Hamilton a Forma-1-es győztesek örökranglistáján is a harmadik helyen áll 43 futamgyőzelmével, míg csak Michael Schumacher és Ayrton Senna áll előtte a pole pozíciók tekintetében.

A brit azt állítja a szenvedélye a versenyzés - és a győzelem - iránt ugyanolyan erős, mint mindig is volt.

"A versenyzésben az a cél, hogy minden lehetőséggel kitűnjünk. Én még mindig erre törekszem. Bajnokságokat és futamokat akarok nyerni. Nem tudom, hogy mi motivál ebben, hiszen már sikerült egy pár győzelmet és bajnoki címet bezsebelnem, de akkor is imádom, amit csinálok." - mondta Hamilton Szocsiban a Sky Sports-nak.

"Szóval addig csinálom, amíg imádom ezt az egészet - és nem csak azért, hogy részt vegyek benne, hanem azért, hogy nyerjek. Nem azért vagyok itt, hogy részt vegyek a versenyeken. Ez sosem volt így, és sosem lesz így."

A háromszoros bajnok egy hónap híján 34 éves lesz, mikor lejár a mercedeses szerződése 2018 végén. Habár a brit már elmondta, azután biztos a Forma-1-ben marad, azt nem tudja pontosan, mikor vonul majd vissza.

"A karrierem hamarosan befejeződhet, vagy hosszan elnyúlhat, ki tudja, meddig tart. A menő az egészben, hogy semmi sincs eltervezve - teljesen ismeretlen."

"Szóval érzem-e, hogy még 10 évig versenyezhetek? Addig, amíg fitten tartom magam, elég biztosan állíthatom, hogy igen. És hogy vezetni akarok-e? Azt az idő majd eldönti."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING