„Hamiltonnak 2016 óta nem volt igazi kihívója"

Lewis Hamilton 2013-ban csatlakozott a Mercedes csapatához, ahol Michael Schumacher helyét foglalta el. Martin Brundle szerint az ezt követő időszakban egyedül 2016-ban tudták megszorongatni a britet, igazi kihívója viszont azóta sincs.

Sergio Perez, Racing Point, and Sebastian Vettel, Ferrari, bump fists as Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, looks on

Charles Coates / Motorsport Images

„Nem gondolom, hogy Lewisnak lett volna kihívója Rosberg óta” – kezdte a magyarázatát Brundle a Sky Sports kérdésére. A britnek valóban nem kellett különösebben tartania tőle, hogy valaki megelőzi a világbajnoki elsőségért folytatott küzdelemben, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Vettel 2017-ben és 2018-ban is meglehetősen közel került a hétszeres világbajnokhoz.

Habár 2019-ben a Red Bull megtett néhány lépést előre, Brundle nem számít rá, hogy Verstappen és Hamilton között komolyan csata alakulhat ki a jövőben. Úgy gondolja, hogy a hollandnak nincs meg a szükséges technikai háttere ahhoz, hogy közel kerüljön a brithez.

Még több F1 hír:

„Igazából soha nem volt meg a megfelelő technika alatta. Jelenleg nincs senki, aki igazán nagy nyomás alá tudná helyezni Hamiltont” – jelentette ki Brundle, aki szerint ugyan más csapatok közel kerültek egymáshoz, de azt is elmondta, hogy Hamilton és a Mercedes megbízhatósága döntő tényező volt az elmúlt években.

„Bizonyára észrevették, milyen kevés hibát vétett. Hogy milyen tökéletesen és biztonságosan vezet. Azt hiszem, ez elképesztően fontos. A munkasebessége is nagyszerű, legalábbis ezt hallani innen-onnan. Amikor már elértél ekkora sikereket, van pénzed és sok-sok díjad, nehéz megtartani a motivációt” – fejezte be az okfejtését Brundle.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk További erősítések várhatók az Aston Martinnál
Következő cikk Sainz Leclerc-rel való kapcsolatáról beszélt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország